Buffon barátságot kötne Obamával

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 28. 16:54
Szerdán ünnepli harmincegyedik születésnapját Gianluigi Buffon, a Juventus és az olasz labdarúgó-válogatott világklasszis kapusa. A világbajnok hálóőrnek két kívánsága van csak erre a jeles alkalomra. Egyiket se könnyű teljesíteni, de ha a realitások talaján maradunk, akkor talán egyszerűbb az Udinese ellen idegenben nyerni, mint az új amerikai elnökkel, Barack Obamával „összefutni”.


A világ legjobb hálóőrének tartott Buffon a legutóbbi fordulóban tért vissza hosszú ideig tartó sérüléséből a Fiorentina ellen – győzelemmel. Egyébként is jól megy a torinóiaknak, utolsó hét mérkőzésükből hatot megnyertek Claudio Ranieri tanítványai. Ezzel szemben 21. fordulóbeli ellenfelük, az Udinese október 29. óta nem ízlelte meg a győzelem ízét. Az sem segíti a friuliaiakat, hogy egyik legjobb játékosuk, Antonio Di Natale sérülés miatt nem léphet pályára a Zebrák ellen.

 

Márpedig ha minden előzetes jóslat beigazolódik, akkor három ponttal és egy fényes sikerrel ajándékozhatják meg társai Buffont 31. születésnapja alkalmából, amely hogy hogy nem, éppen a mérkőzés napjára esik.

 

A klasszis nem éri be azonban ennyivel, már-már telhetetlennek tűnik. Az olasz portás ugyanis nem mást szeretne, mint levelet kapni az újonnan megválasztott és beiktatott amerikai elnöktől, Barack Obamától.

 

„Talán nem tűnök álszerénynek, ha azt mondom, szeretnék levelet kapni Barack Obamától. Örülnék ha azt írná: Helló Buffon, te vagy a kedvenc kapusom a világon. Megtisztelő lenne beszélgetni vele és ez talán egy barátság kezdete is lehetne” – mondta a SKy Sport 24-nek a világbajnok hálóőr.

 

A Seria A 21. fordulójában egyébként az élcsapatok többnyire kötelező győzelmek előtt állnak. A bajnoki címvédő Internazionale ahhoz a Cataniához látogat, amely remekül kezdte az idényt, de a decemberi, Roma elleni győzelme óta csak bukdácsol.

 

Milánó másik felében is nagy a futballőrület, de ez legkevésbé sem annak szól, hogy a piros-feketék a negyedik helyen őket követő Genoát fogadják. Inkább David Beckham végleges leigazolása foglalkoztatja a lombard drukkereket, mintsem a forduló rangadóját játszó csapat.

 

A tavaly, év végi hullámvölgy után magára találó AS Roma a Palermót fogadja és a Farkasok legutóbbi, Napoli elleni idegenbeli győzelmük után nem is várhatnak mást a fővárosi fanatikusok, mint győzelmet a tabella nyolcadikja ellen.

 

SERIE A, 21. FORDULÓ:
  • AC Milan – Genoa
  • Fiorentina – Napoli
  • Atalanta – Bologna
  • Cagliari – Siena
  • Udinese – Juventus
  • Catania – Internazionale
  • Chievo – Lecce
  • AS Roma – Palermo
  • Sampdoria – Lazio
  • Torino - Reggina
Mindegyik mérkőzés magar idő szerint 20:30 órakor kezdődik.