Bírót fenyegetett a legenda

Szerző: MTILétrehozva: 2012. március 24. 10:06
Telefonon sértegetett és fenyegetett meg egy bírót Hriszto Sztoicskov, a bolgár címvédő Liteksz Lovecs vezetőedzője. Bogomil Marinov a rendőrséghez fordult, mert a tréner kedden este felhívta, majd a bemutatkozása után megfenyegette, és közölte vele, a szombati volt az utolsó meccse, amit vezetett.


 

A Liteksz szombaton 1-0-ra nyert ugyan a Szlavia Szófia ellen, de úgy, hogy Marinov a második félidőben kiállította Nicasiót. A tavasszal hatgólos brazil csatár első sárga lapját a gólja után a mez levételéért kapta, a másodiknál pedig alig ért az ellenfél védőjéhez, mégis az öltözőbe kellett vonulnia.

A játékvezető azt mondta, Sztoicskov fenyegetőzése miatt felhagy a bíráskodással a profik között, s kizárólag amatőr meccseken kíván a jövőben tevékenykedni.

A játékosként a Barcelonában is megfordult edző nem kommentálta a történetet, mindössze alaptalannak nevezte az állításait, és kifejtette, edzőként sokkal nagyobb tiszteletet tanúsít a játékvezetők felé, mint annak idején futballistaként.

Nicasio nélkül szerdán a Liteksz 1-1-es döntetlent játszott, ezzel megszakadt a győzelmi sorozata, amely öt mérkőzésen át tartott. Egyúttal távolabb került a címvédéstől, mivel jelenleg az ötödik helyen áll, hátránya hét pont a listavezető Ludogoreccel szemben.