Benzemát és Diarrát adnák Rooneyért!

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 6. 17:03
Florentino Perez nem tágít, tovább is "fiókcsapatként" tekint a Manchester Unitedre. A Real Madrid elnöke ismét fejébe vette, hogy a Vörös Ördögök legjobbjával erősíti meg csapatát, most éppen Wayne Rooneyra fáj a foga. Erről már korábban is írtunk, most azonban új fejleménynek számít, hogy játékosokat is küldene Angliába az üzlet fejében.


Nyilvánvaló, főleg az elmúlt hónapokban mutatott teljesítménye okán, hogy Rooney a világ legjobb futballistái közé tartozik. Immár klasszikus csatárként ontja a gólokat, ráadásul a mezőnymunkából is kiveszi a részét. Sőt, folyamatosan képezi magát, ezt bizonyítja, hogy ebben a szezonban már fejjátéka is világszínvonalú volt.

Az is természetes, hogy Sir Alex Ferguson játékosát számtalan edző és klubelnök látná szívesen a csapatában. Erre a skót tréner mellett mostanság csak Fabio Capello angol szövetségi kapitánynak van esélye, de Perez már hónapok óta arról álmodik, hogy magához édesgesse a futballistát.

A Real Madrid elnöke néhány hónappal ezelőtt még a korábban szintén az MU-t erősítő Cristiano Ronaldót „bérelte fel” Rooney elcsábítására, most azonban úgy döntött, színre lép és válaszra kényszeríti a ManU illetékeseit.

Egy madridi rádióállomás szerint a nagyravágyó Real-főnök úgy érzi, megingatható az MU Rooney-imádata. Ehhez Perez szerint egy kellően magas pénzügyi ajánlatra plusz Mahamadou Diarra és Karim Benzema játékjogának átadására lesz szükség. Apró bökkenő, hogy a két játékos a Realban sem számít stabil kezdőembernek, valószínű, hogy Ferguson sem ugrik majd a plafonig örömében, hogy ők érkeznének Rooneyért cserébe…Bár, ki tudja? A csatárért tavaly harcba szállt a United, de alulmaradt a Reallal szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
CR9 és 90 millió csábíthatja Rooneyt!
Merj nagyot álmodni! Ez nem áll távol Florentino Pereztől, aki idén nyáron is sokat akar költeni kedvenc csapatának megerősítésére. A Real Madrid elnöke reméli, a következő szezontól ismét összeáll a Manchester United korábbi...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Capello vezeti majd a Rooney-féle Realt?
Újabb szenzációs átigazolásra készül a Real Madrid! A Sun információi szerint a királyi gárda megalomán elnöke, Florentino Pérez 150 millió (!) fontos ajánlatot készül tenni Wayne Rooneyért a Manchester Unitednek. De ezzel még...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Real: licit Rooney-ra, CR9 az MU-ban?
Ez lenne az igazi szenzáció az átigazolási piacon: Wayne Rooney a Real Madridhoz kerülne, míg Cristiano Ronaldo visszatérne a Manchester Unitedbe! Mindkét szerződés bombát robbantana, a spanyol és az angol média azonban lát...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ez komoly?! Rooney kellene a Realnak!
Ha viccesen akarjuk megközelíteni a legfrissebb ibériai médiaértesülést, akkor azt írhatjuk, a Real Madrid fiókcsapatának tartja a Manchester Unitedet. A Sport című napilap ugyanis azt írja, hogy az újabb Bajnokok Ligája-fiaskó...
Tovább a teljes cikkhez »