Benzema a legjobb Franciaországban

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 12. 17:23
A Lyon támadóját választották a francia profi labdarúgók az év játékosának hazájában. Karim Benzema a díjat egy korábbi győztestől Zinedine Zidane-tól vehette át. A csatárnak jelenleg az a legfontosabb, hogy csapatával megvédje a bajnoki címet, és megnyerje a kupadöntőt is.


A húsz éves francia válogatott támadó harmincöt mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, a Lyon együttesében, amely a hétvégén sorozatban hetedik bajnoki címét gyűjtheti be. A címvédő sorsa az utolsó fordulóban dől el, hiszen jelenleg két pont az előnye a Bordeaux-val szemben.

 

A csatár ebben a szezonban huszonhárom gólt szerzett, ha minden versenysorozatot figyelembe veszünk, és ezzel csapata egyik meghatározó játékosa volt. A fiatal klasszis emellett kulcsembere lehet a francia válogatottnak is a június elején kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon.

 

„Sosem gondoltam volta, hogy valaha kiérdemlem ezt a díjat, teljesen el vagyok ragadtatva – nyilatkozta Benzema. – Azonban most az a legfontosabb, hogy a Lyonnal megvédjük a bajnoki címünket, és a Francia Kupát is elhódítsuk. Ez azért lenne fantasztikus, mert a klub történetében ez lenne az első duplázás.”

 

A május 28-i Stade de France-ban sorra kerülő kupadöntőben a bajnokjelölt a PSG ellen lép pályára.

 

Benzema iránt egyébként több nagy klub is érdeklődik, például a Manchester United, azonban a kiváló játékos a díjátadó után elmondta, hogy a következő szezont szereté jelenlegi csapatánál eltölteni.