Benítez: Öt trófeát nyerhetünk

Szerző: SHLétrehozva: 2012. november 23. 14:30
Péntek este megtartotta első sajtótájékoztatóját Rafa Benítez, a Chelsea szezon végéig megbízást kapott új menedzsere. Nyugodt a lelkiismerete, szerinte nem mondott korábban semmi olyasmit a Kékekről, ami ne lenne vállalható. Máris trófeákról beszél, egészen pontosan öt trófea lehetőségéről ebben a szezonban...


"Azért jöttem, mert egy hatalmas klub hívott, ahol jó esélyünk van arra, hogy nagy dolgokat nyerjünk. Nem érdekel, hogy csak rövid távra kaptam megbízást. Most én vagyok a menedzser, megkaptam az esélyt, éhesebb vagyok a sikerre, mint valaha."

Benítezt szembesítették egy-két korábbi nyilatkozatával is. Nem érzi úgy, hogy tiszteletlenül viselkedett volna a Chelsea-vel szemben még a Liverpool menedzsereként.

"Akkor a Chelsea-vel mérkőztünk meg a BL-elődöntőben. Szerintem minden szurkoló azt elvárja ilyen esetben a klub mellett kiállást, erről volt szó. Ez a feladata egy menedzsernek."

Úgy látja, hogy Di Matteo jó munkát végzett, szerinte azonban csak a győzelmek szavatolják egy edző munkáját.

"Nagyon egyszerű: a győzelem garancia mindenre. Ha sorozatban nyersz, az trófeákat jelenthet. Öt sorozatban vagyunk érintettek, öt trófeát nyerhetünk."

A három angol sorozat mellett talán az Európa-ligára gondolhat az edző, na és persze a klubvilágbajnoki címre, amelyet egyszer már elhódított az Interrel.

A sajtóban tartja magát a pletyka, hogy Fernando Torres lehetett az egyik fő oka Roberto Di Matteo elküldésének, a világ- és Európa-bajnok spanyol csatárt cserepadra ültették kedden az év egyik legfontosabb meccsén, a Juventus otthonában, ami haragra gerjeszthette a tulajdonos Roman Abramovicsot.

Benítez játékfilozófiája nem igazán passzol a Chelsea-éhez, de ebből a szemszögből nézve jó döntés lehet a kinevezése, Torres ugyanis tökéletesen megérti magát a Valencia egykori sikeredzőjével, és liverpoolos korszakában évekig szárnyalt, termelte a gólokat a PL-ben. Abramovics azt szeretné látni végre, hogy megtérül 50 millió fontos befektetése.

"Torres klasszis. A hozzáállássával sincs baj. Ezekkel a játékosokkal és ezzel az edzői stábbal nagyon messzire juthatunk" - zárta mondandóját Benítez, aki biztos benne, hogy a legtöbb Liverpool-szurkoló a történtek ellenére a legjobbakat kívánja neki (persze a Chelsea-Pool meccsek kivételével).

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benítez: Öt trófeát nyerhetünk
Péntek este megtartotta első sajtótájékoztatóját Rafa Benítez, a Chelsea szezon végéig megbízást kapott új menedzsere. Nyugodt a lelkiismerete, szerinte nem mondott korábban semmi olyasmit a Kékekről, ami ne lenne vállalható....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"Ha a Chelsea tiszta, én vagyok Piroska"
Rafael Benítez, a Chelsea frissen kinevezett menedzsere ezt pontosan öt évvel ezelőtt nyilatkozta, még a Liverpool menedzsereként. Ugyanakkor azt is megfogadta, hogy soha nem lesz a Chelsea menedzsere, annyira tiszteli a Poolt....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Abramovics, a Chelsea dúsgazdag amatőrje
VÉLEMÉNY. Régi vesszőparipám, hogy az orosz milliárdos tulajdonosként egyszerre motorja és gátja a Chelsea-nek. Bármit megvesz pénzen, de a türelmetlensége negatív hatással van a sikerességre. Arról nem is beszélve, hogy ha nem...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benítez Di Matteo utódja - hivatalos
Kevesebb mint 12 órával azután, hogy a Chelsea kirúgta Roberto Di Matteót, máris hivatalosan bejelentette, hogy Rafael Benítez lett az új menedzser, akivel az idény végéig szóló megállapodást kötött a BL-címvédő....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benítez a Chelsea új menedzsere?!
A fogadóirodák mindig forró nyomon vannak edzőügyekben, nincs ez másképp most a Chelsea esetében sem....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Öt jelölt a Chelsea kispadjára
Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa a Juventus elleni 3-0-s vereség után, szerda reggel kirúgta Roberto Di Matteót, a csapat nyáron kinevezett menedzserét. A pótlásáról minél előbb gondoskodni kell, hiszen kemény időszak...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kirúgták Di Matteót a Chelsea-től
A Chelsea kedd este 3-0-s vereséget szenvedett a Juventustól a Bajnokok Ligájában, így könnyen lehet, hogy címvédőként még a csoportköröket sem éli túl. A helyzetért Roberto Di Matteo menedzser vállalta a felelősséget, és Roman...
Tovább a teljes cikkhez »