Bayern: őszi szeszély, Gomez-veszély

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 23. 12:22
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az általatok szeptemberben a legnépszerűbb klubokra leadott több mint 48 ezer szavazat alapján határoztuk meg, ez alapján csütörtökön negyedikként a duplázó és BL-döntős Bayern München következik a sorban.


 

A Bayern München magasra helyezte a lécet azzal, hogy tavasszal duplázott, és erőn felül teljesítve bejutott a Bajnokok Ligája-döntőbe – az ősszel nem is sikerült átugrania.

A gyötrelmek sokat nem várattak magukra, hiszen a Wolfsburg ellen már a Bundesliga nyitómeccsén a hosszabbításig kellett várni a győztes gólra, ám akkor még lehetett legyinteni: a bajorok már csak ilyenek, a hangsúly úgyis a három ponton van, a játékba meg majd csak belelendülnek.

Az idő múlásával azonban a napnál is világosabban látszott, valami nem működik, és ezért elsősorban az elmúlt idény erőltetett menete, illetve a világbajnokság okolható. A húzóemberek hullafáradtan érkeztek vissza Dél-Afrikából, Arjen Robbenről nem is beszélve, aki súlyos sérülése miatt egyetlen percet sem játszott még a szezonban.

Sokkal jobban Franck Ribéry sem járt, akit nemcsak fizikális, de mentálisan is megviselt a tortúra: a franciák gyalázatos vb-szereplése és az ott kirobbant balhék hónapokon át éreztették hatásukat.

A sérültlistán olyan nevek szerepeltek továbbá, mint Miroslav Klose, Ivica Olic vagy Mark van Bommel - ennek és a nyári „átigazolási bojkott” következtében a CFR Kolozsvár elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen három mezőnycseréje volt mindössze Louis van Gaalnak.

A találkozó mégis Mario Gomez remekléséről marad emlékezetes, aki most vasárnap és szerdán a Stuttgart ellen összesen négyet vágott a bajnokságban és kupában lejátszott két mérkőzésen. Pedig a gólok nagyüzemi termelésének viszonylag későn látott neki, hiszen az első hét bajnoki fordulóban egyetlen találatot sem jegyzett.

A Bayern formajavulása Thomas Müller „megtérésének” is betudható: Louis van Gaal szerint a tehetséges támadó túlzottan nagy mellénnyel jött haza a vb-ről, és jobbnak látta, ha egy ideig csak a cserék közé nevezi.

Hiába azonban a javuló forma a hazai porondon, a holland mester nemrégiben úgy nyilatkozott: a bajnoki cím már elúszott, a Dortmund tizenhét (immár „csak” tizennégy) pontos hátrányát lehetetlenség ledolgozni.

Hogy ez mennyire az altatás része, csak találgathatjuk, ám a Bajnokok Ligájára valóban érdemes lehet ráfeküdniük a münchenieknek: első négy csoportmeccsüket megnyerték, így elsők között jutottak be a nyolcaddöntőbe, ahol az Interrel találkoznak – azaz megismétlődik a májusi madridi döntő.

A római idegenbeli meccsen már kímélő üzemmódra kapcsoltak, és 2-0-s előnyről kikaptak, amit azonban tekinthetünk egyszeri kisiklásnak.

A másik olasz BL-rivális ellen ilyen luxus már nem fér bele, azon pedig véletlenül se lepődjünk meg, ha az FCB májusban harcban lesz a Salátástálért. Gary Lineker mondását némileg átformálva: a Bundesligában tizennyolc csapat méreti meg magát, és szinte mindig a Bayern nyer.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK:
Leghosszabb győzelmi sorozat (BL, Bundesliga, Német Kupa): 4 mérkőzés - dec. 8.-jelenleg: Basel 3-0, St. Pauli 3-0, Stuttgart 5-3, Stuttgart 6-3
Leghosszabb veretlenségi sorozat (BL, Bundesliga, Német Kupa): 9 mérkőzés - okt. 10.-nov. 23.: Hannover 3-0, Kolozsvár 3-2, Hamburg 0-0, Werder Bremen 2-1, Freiburg 4-2, Kolozsvár 4-0, Mönchengladbach 3-3, Nürnberg 3-0, Bayer Leverkusen 1-1.
Leghosszabb nyeretlenségi sorozat (BL, Bundesliga, Német Kupa): 2 mérkőzés (2x) - aug. 27.-szept. 15.: Kaiserslautern 0-2, Werder Bremen 0-0.; nov 20.-nov. 23.: Bayer Leverkusen 1-1, Roma 2-3.
Legnagyobb győzelem: aug. 16.: Germania Windeck 4-0; nov. 3.: Kolozsvár 4-0.
Legnagyobb vereség: aug. 27.: Kaiserslautern 0-2; okt. 3.: Borussia Dortmund 0-2; dec. 4.: Schalke 0-2.
Nyári átigazolási egyenleg: 6,5 millió euró (0 euró kiadás, 6,5 millió euró bevétel)
Legdrágább nyári érkező: -
Legdrágább nyári távozó: Georg Niedermeier - 3,5 millió euró
Házi gólkirály: Mario Gomez, 20 gól (Bundesliga 12, Bajnokok Ligája 6, Német Kupa 2)
Az ősz mérkőzése (megosztva): Bundesliga 17. forduló: Stuttgart 5-3; Német Kupa, nyolcaddöntő: Stuttgart 6-3.
Őszi szereplés a Bundesligában, hétről hétre: (forrás: bwin)  

A BAJNOKSÁG ŐSZI VÉGEREDMÉNYE (2010/11)
3. Bayer Leverkusen 17 9 6 2 35-25 +10 33
4. Hannover 96 17 10 1 6 25-27 −2 31
5. Bayern München 17 8 5 4 31-30 +11 29
6. Freiburg 17 9 1 7 25-25 0 28
7. Eintracht Frankfurt 17 8 2 7 24-21 +3 26
A BAJNOKSÁG ŐSZI VÉGEREDMÉNYE (2009/10)
1. Bayer Leverkusen 17 9 8 0 35-13 +22 35
2. Schalke 17 10 4 3 26-13 +13 34
3. Bayern München 17 9 6 2 34-15 +19 33
4. Hamburg 17 8 7 2 34-19 +15 31
5. Borussia Dortmund 17 8 6 3 23-17 +6 30

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
City: szegénylegényből lett krőzus...
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Íme a naptári év bajnoka, a Roma!
ŐSZI SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Őszi mélyrepülés, Inter módra
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »