Őszi mélyrepülés, Inter módra

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 20. 21:11
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az általatok szeptemberben a legnépszerűbb klubokra leadott több mint 48 ezer szavazat alapján határoztuk meg, ezek szerint először a Serie A és a Bajnokok Ligája címvédője, az Inter kerül terítékre!


 

Felhőtlen volt az öröm az Internazionalénál május végén, amikor az együttes a bajnokság és a kupa megnyerése után elhódította a Bajnokok Ligája serlegét a Santiago Bernabéuban. Az ünneplés a világbajnokság miatt nem húzódhatott sokáig, de az első csapás is hamar megérkezett, a sikerkovács José Mourinho öt nappal később a Real Madridhoz távozott.

Utódját másfél hét múlva nevezték ki Rafael Benítez személyében, aki a borzalmas szezont záró Liverpoolt elhagyva vette át a stafétát Milánóban. Ugyan irányításával augusztus végén megnyerték az Olasz Szuperkupát a Roma ellen, ám az első pofonra sem kellett sokat várni, az Atlético Madrid magabiztosan verte a kilátástalanul játszó együttest az Európai Szuperkupában.

Az átigazolási piacon
a győztes felálláson ne változtass alapelvet követték a klubnál, hiszen mindössze két fiatal, Philippe Coutinho és Jonathan Biabiany érkezett. Eközben egy vagyonért eladták Manchester Citynek Mario Balotellit, továbbállt a tavaly nagy reményekkel igazolt Ricardo Quaresma (Besiktas), ahogy Nicolas Burdisso (AS Roma) is.

A címvédő kiábrándítóan kezdte a szezont (Bologna 0-0), és a város piros-fekete szegletéből sem érkeztek jó hírek, hiszen az AC Milan az utolsó pillanatokban megszerezte Zlatan Ibrahimovicot és Robinhót, így kiélezett versenyre lehetett számítani a Scudettóért. Aztán jött három győzelem és az Inter két hétre (de ősszel utoljára) a bajnokság élére állt.

Reuters
Az Inter megtizedelt, vert serege a Lazio ellen 1-3 után Fotó: Reuters

Októberre egyre többen sérültek le (Pandev, Cambiasso, Milito, Sneijder, Motta), a gépezet akadozni kezdett, az alapembereken (Maicon, Sneijder, Milito) a kimerítő tavaszi menetelés és a világbajnokság nyomai jelentkeztek. A nehézségeken a szeptember 11. és november 4. között 15 gólt termelő Samuel Eto'o sem tudta maradéktalanul átlendíteni a csapatot.

A kameruni elhallgatott novemberre, az egyre többet cikizett Benítez mester pedig képtelen volt szerkezeti változtatásokra, nem nyúlt bele a meccsekbe, amikor kellett (vagy tehette) volna, és belső ellentétekről is pusmogtak. Az amúgy sem fényes összképet tovább rontotta a Tottenham, amely egész Európa szeme láttára produkált három nagyszerű félidőt, amikor hármat vágott Milánóban (igaz kikapott), majd 3-1-re győzött Londonban.

A rövid kispad
novemberben éreztette igazán hatását, amikor öt meccsen maradt nyeretlen az együttes. A vezetőedző hiába védekezett a borzasztóan festő maródiak listájával (Milito, Muntari, Maicon, Motta, Obi, Samuel és Chivu), röviddel érkezése után megindultak a pletykák távozását illetően, a lapok pedig már utódokat is emlegettek.

Az év végi hajrá elmaradt, csak egy-egy fellángolásra volt példa (Parma 5-2, klub-vb), bár megerősödtek a riválisok Olaszországban (Lazio, Milan, Juventus, Napoli), a Serie A-ban elfoglalt hetedik hely és a nyögvenyelősen kiharcolt BL-továbbjutás elegendő lehet Benítez eltávolítására, akit elképzelhető, a klub-világbajnoki trófea sem ment meg.

Az Inter számára ugyanakkor semmi sincs vesztve, hiszen a bajnokságban ha bepótolja két elmaradt mérkőzését, akkor hét pontra megközelítheti az éllovas Milant, a Bajnokok Ligájában pedig a Barcelona, vagy a Real Madrid helyett a Bayernnel meccsel a 16 között. Az újévi kívánságok között gyaníthatóan sok szurkoló szájából elhangzik az 'egészséges keretet és néhány jó igazolást tavaszra' című mondat.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK:
Leghosszabb győzelmi sorozat (BL, Serie A): 2 mérkőzés (3x) - nov. 24.-28.: Twente 1-0, Parma 5-2; okt. 17.-okt. 20.: Cagliari 1-0, Tottenham 4-3.; szept. 19.-szept. 22.: Palermo 2-1, Bari 4-0.
Leghosszabb nyeretlenségi sorozat (BL, Serie A): 5 mérkőzés - nov. 2.-nov. 22. (Tottenham 1-3, Brescia 1-1, Lecce 1-1, Milan 0-1, Chievo 1-2).
Leghosszabb veretlenségi sorozat (BL, Serie A): 6 mérkőzés - szept. 29.-okt. 29.: Werder 4-0, Juventus 0-0, Cagliari 1-0, Tottenham 4-3, Sampdoria 1-1, Genoa 1-0.
Legnagyobb vereség: dec. 7.: Werder 0-3 (BL);
Nyári átigazolási egyenleg: 44,9 millió euró (8,3 millió euró kiadás, 53,2 millió euró bevétel)
Legdrágább nyári érkező: Jonathan Biabiany - 4,5 millió euró
Legdrágább nyári távozó: Mario Balotelli - 29,5 millió euró
Házi gólkirály: Samuel Eto'o 16 gól (9 Serie A, 7 Bajnokok Ligája)
Őszi szereplés a Serie A-ban, hétről hétre: (forrás: bwin)

ÁLLÁS A BAJNOKSÁGBAN 15 MÉRKŐZÉS UTÁN (2010/11)
5. AS Roma 17 8 5 4 22–20 +2 29
6. Palermo 17 8 3 6 29–22 +7 27
7. Internazionale 15 6 5 4 20–14 +6 23
8. Sampdoria 16 5 8 3 18–13 +5
23
9. Udinese 17 7 2 8 21–21 0 23
ÁLLÁS A BAJNOKSÁGBAN 15 MÉRKŐZÉS UTÁN (2009/10)
1. Internazionale 15 11 2 2 34-13 +21
35
2. Milan 15 9 4 2 23-15  +8 31
3. Juventus 15 9 3 3 28-16 +12
30
Címkék: Internazionale