„Az Inter, a Juve és a Real is akar!”

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 29. 16:39
Nem panaszkodhat Juan Manuel Vargas, hiszen Európa egyik, ha nem a legkelendőbb futballistája lett az idei átigazolási szezonban. Ráadásul a 25-szörös perui válogatott középpályást olyan csapatok keresik, mint az Internazionale, a Juventus, a Manchester City vagy éppen a Real Madrid. Mindezt maga a játékos is megerősítette.


A 26 éves szélső szinte biztosan búcsút int a Fiorentinának, ám hogy végül hol köt ki, még nem tudni. A kontinens sztárcsapatai mindenesetre megindították érte a „támadást”. Miközben a dél-amerikai játékos korábban azt hangoztatta, maradna Firenzében, most már konkrét ajánlatokról tett említést. 

„Igazak azok a hírek, miszerint az Inter, a Juventus, a Manchester City, illetve a Real Madrid megkeresett - kezdte a tuttomercatoweb.it-en az egykori Catania-labdarúgó. - Azonban én nem szeretnék ezzel foglalkozni, nem kívánok semmit sem, igyekszem elhesegetni az erre irányuló gondolataimat. Majd az ügynököm törődik az ajánlatokkal, és tudom, a legjobbat választja ki nekem.”

A Real nemrégiben 22 millió eurós, a Juventus 20 millió eurós ajánlattal állt elő a balhátvédként és balszélsőként egyaránt bevethető Vargasszal kapcsolatban, de a Fiorentina egyik összeget sem fogadta el. Mondják, 25 millióval már lehetne esélye a leendő kérőnek.