Akinek csalódás a (Real) madridi kaland

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 7. 19:27
Az Onda Cero Cantabria értesülései szerint Sergio Canales januártól ismét a Racing Santander csapatát erősítheti. A kiesés ellen küzdő klub hat hónapra venné kölcsön a tehetséges, ám a Real Madridban szinte csak pillanatokat futbalélozó futballistát.


A szezon elején még arról lehetett hallani, hogy a 19 esztendős középpályás akár az egész idényben a santanderieket erősítheti majd, végül azonban José Mourinho úgy döntött, hogy ad egy lehetőséget a tehetségnek.

A nyáron leigazolt Canales azonban nem sokat játszott a Blancóknál, így elképzelhető, hogy januártól ismét a zöld-fekete-fehéreket fogja erősíteni.

A két klub állítólag már meg is kezdte a tárgyalásokat, ami jó hír lehet a Racing drukkereinek, hiszen a csapat jelenleg csupán a 18., vagyis kieső helyen áll a spanyol élvonalban, így nagy szüksége lenne az irányító szolgálataira.