Aki Carrollt 4,5 millióért vihette volna

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 16. 14:47
Egy 2008-as karácsonyi történetet elevenített fel Steve Bruce, a Sunderland jelenlegi menedzsere, aki arról beszélt, hogy az idei vételára nyolcadáért leigazolhatta volna a Liverpool méregdrága támadóját, Andy Carrollt.


„Amikor a Wigan menedzsere voltam bejött ellenünk és betalált tíz perccel a vége előtt. Egyből megtetszett, Andy egy fantasztikus játékos, aki kivételes egyensúllyal rendelkezik és olyan magasra ugrik, mint kevesen" – olvasható a szakember nyilatkozata az ESPN-en.

„A meccs után rácsörögtem a Newcastle-re, ahol 4,5 millió eurós vételárat mondtak, de én csak 2,5 millió euróból gazdálkodhattam, így mindhiába" – emlékezett vissza az idén januárban 35 millió fontért a Mersey-partiakhoz került, akkor 19 éves támadóról.

Carroll combsérüléséből felépülve március hatodikán a Manchester United ellen 3-1-re megnyert bajnoki találkozón mutatkozott be a Liverpoolban.