„A Vidi ellen nincs veszítenivalónk!”

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 7. 19:42
Prukner Lászlót jókedvében találta a SportHirado.hu, a Ferencváros vezetőedzője vidáman értékelte a vasárnapi, kispesti 1-0-s sikert és bizakodva tekintett a hétvégi, vízválasztó, Videoton elleni hazai bajnoki elé. Az egykori kaposvári sikeredző jól ismeri az ellenfél életveszélyes csatárát, André Alvest, s mint mondta, ez az a szituáció, amikor nincs veszítenivalója a Fradinak.


"Nehéz meccsre számítottunk és az is lett belőle - emlékezett vissza a Honvéd elleni vasárnap esti derbire Prukner László. - A kispestiek nem kezdték jól a tavaszt, viszont az új edzői stábnak mindenki bizonyítani akart. Az első félidőben többet tettünk a győzelemért, bár jó lett volna még egy gólt rúgni."

"A másodikban a hetvenedik perctől volt egy jó negyedóra, amikor a szelet is kihasználva benyomtak minket. Nyertünk, ezért viszont nem fogunk szégyenkezni. Sokszor volt már úgy, hogy jól futballoztunk, aztán kikaptunk. Négy rangadót is az utolsó öt percben veszítettünk el. Még egyszer mondom, nincs okunk a szégyenkezésre. Sokkal jobb győztes meccs után a gyengébb játékot elemezni, mint fordítva."

Prukner Lászlót azonban nem téveszti meg az aktuális siker, a két tavaszi meccsen összeszedett hat pont. A tréner tisztában van csapatával, az erőviszonyokkal és azzal, hogy a Ferencvárosnak semmiféle veszítenivalója nincs - a szombati, Videoton elleni Üllői úti rangadón ez akár még jól is jöhet.

"Nem tesszük fel a kezünket, ugyanis nem szokásunk - folytatta az edző, immáron előretekintve. - A Fehérvár egy erős csapat, amelyben a játékosok hosszabb ideje együtt játszanak. Nekünk, az idő rövidsége miatt egyelőre ez nem adatott meg, a győzelmek viszont plusz erőt adhatnak nekünk. Mivel nincs veszítenivalónk, bármi megtörténhet."

Prukner a szombat este 19.30-kor kezdődő csúcstalálkozó egyik legfőbb veszélyforrásáról is beszélt.

"André Alvest jól ismerem, hiszen korábban három évig volt a játékosom. Vezeti a góllövőlistát, mert egy olyan futballista, aki bármelyik pillanatban képes a váratlanra, bármikor el tud dönteni egy-egy meccset. Nehéz ellenük készülni, játszani, de nekünk a csapategységre kell törekednünk." 

A góllövőlista állása:
André Alves (Videoton) 15
Lóránt Oláh (Kaposvár) 9
Attila Tököli (Kecskemét) 9
István Ferenczi (Vasas) 8
Goran Maric (Pápa) 8
Prince Rajcomar (Zalaegerszeg) 8
André Schambri (Ferencváros) 8
A bajnokság állása:
1. Videoton 18 12 4 2 35-17 40
2. Ferencváros 18 11 1 6 32-24 34
3. Paks 17 9 4 4 31-23 31
4. Zalaegerszeg 18 9 3 6 34-28 30
5. Kaposvár 18 9 2 7 28-25 29
6. Debrecen 17 8 4 5 30-25 28
7. Pápa 17 8 2 7 30-31 26
8. Kecskemét 18 8 0 10 34-37 24
9. Újpest 18 6 5 7 30-25 23
10. Győr 18 6 5 7 20-21 23
11. Bp. Honvéd 18 6 4 8 20-22 22
12. MTK 18 6 4 8 23-28 22
13. Vasas 18 6 3 9 24-32 21
14. Haladás 18 5 5 8 25-25 20
15. Siófok 18 4 6 8 15-23 18
16. Szolnok 17 2 2 13 12-37 8

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kiszenvedte a győzelmet az FTC Kispesten
Paprikás hangulatú találkozón, Stanic szerencsés szabadrúgásának köszönhetően 1-0-ra nyert a Ferencváros a kispesti Bozsik Stadionban, ezzel létfontosságú három pontot szedett össze a labdarúgó NB I 18. fordulójában. A 185....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Növelte előnyét a Videoton
Az ifjú Frank Richárd góljával ugyan vezettek a vendégek, de Andre Alves büntetőből egyenlített, majd a válogatott Elek Ákos fejesből fordított. Így a listavezető Videoton 2-1-re legyőzte a középmezőnyhöz tartozó MTK-t, ennek...
Tovább a teljes cikkhez »