Növelte előnyét a Videoton

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 5. 20:04
Az ifjú Frank Richárd góljával ugyan vezettek a vendégek, de Andre Alves büntetőből egyenlített, majd a válogatott Elek Ákos fejesből fordított. Így a listavezető Videoton 2-1-re legyőzte a középmezőnyhöz tartozó MTK-t, ennek köszönhetően legalább vasárnapig már 9 ponttal előzi meg a Ferencvárost. A zöld-fehérek Kispesten csökkenthetik hátrányukat.


 

Több mint három éven át volt veretlen Székesfehérváron az MTK, és ezúttal sem hiányzott sok a pontszerzéshez. A találkozó elején a Vidi volt a veszélyesebb, de Nikolics 12 méteres lövését védte Szatmári. Az első negyedóra után magára talált Garami József együttese, de így is meglepetést jelentett a vezetése.

A 28. percben Pátkai parádésan ugratta ki Frankot, aki 13 méterről átemelte Bozsovicsot. Ez megfogta az éllovast, csak a játékrész hajrájában kapott lábra, de ez egyenlítést is jelentett. A félidő hosszabbításában Elek ugyan nem találta el a labdát, de ez megzavarta Szatmárit, aki szabálytalankodott ellene. A büntetőt André Alves higgadtan lőtte a hálóba.

A fordulás után csalódást keltő teljesítményt nyújtott a két együttes, alig akadt helyzet a két kapu előtt. Rengeteg volt a pontatlanság, okkal bosszankodtak az edzők és a szurkolók.

A 78. percben aztán az MTK korábbi játékosa, Gosztonyi szabadrúgása után Vaskó fejelt kapura, de a léc alól Szatmári kikapta a labdát, de azt végül Elek Ákos 8 méterről a kapuba bólintotta.

A hajrában a csereként beküldött Vasziljevics két ziccert is elhibázott. Először 10 méterről lőtt a bal kapufa mellé, majd Szekeres mentett előle a gólvonalon. Az eredmény már nem módosult, a Vidi megszerezte a kötelező győzelmet.
 

LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
Videoton-MTK 2-1 (Alves 45+2. - 11-es, Elek 78., ill. Frank 23.)
Lombard FC Pápa–Zalaegerszegi TE 4–3 (Takács P. 8., 63., Marics 65., 86. – az elsőt 11-esből, ill. Bogunovics 24., Rajcomar 29., Balázs 58.)
Győri ETO–Vasas 0–1 (Gáspár 35.)
Haladás–Kaposvár 2–0 (Oross 3., Perics 67.)
Paks-Szolnok 3-1 (Böde 6., Bartha 16., Montvai 57., ill. Némedi 27.)
Pénteken:
Kecskemét-Debrecen 3-0
Újpest-Siófok 1-1

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 18 12 4 2 35–17 +18  40
2. FTC 17 10 1 6 31–24 +7  31
3. Paksi FC 17 9 4 4 31–23 +8  31
4. ZTE FC 18 9 3 6 34–28 +6  30
5. Kaposvári Rákóczi 18 9 2 7 28–25 +3  29
6. DVSC-TEVA 17 8 4 5 30–25 +5  28
7. Lombard Pápa  17 8 2 7 30–31 –1  26
8. Kecskeméti TE 18 8 10 34–37 –3  24
9. Újpest FC 18 6 5 7 30–25 +5  23
10. Győri ETO FC 18 6 5 7 20–21 –1  23
11. Budapest Honvéd 17 6 4 7 20–21 –1  22
12. MTK 18 6 4 8 23–28 –5  22
13. Vasas 18 6 3 9 24–32 –8  21
14. Haladás 18 5 5 8 25–25 0 20
15. Siófok 18 4 6 8 15–23 –8  18
16. Szolnoki MÁV FC 17 2 2 13 12–37 –25  8