A Real "kardot rántott" CR miatt

Szerző: SHLétrehozva: 2014. november 28. 15:14
A Real Madrid nem hagyta annyiban Michel Platini legutóbbi nyilatkozatát, amelyben arra utalt, Manuel Neuert, és nem Cristiano Ronaldót díjazná az idei Aranylabdával. Az UEFA-elnök szerint négyévente vb-aranyérmes focistának járna ez az elismerés.


Tavaly a FIFA-elnök fejtett ki részrehajló véleményt az Aranylabda-szavazás kapcsán (kifejtve, hogy Messi sokkal szimpatikusabb nála Ronaldónál), idén az UEFA-vezér beszélt nyilvánosan arról, nem CR-nek adná a díjat, hanem a vb-első német válogatott egyik tagjának.

Platini így nyilatkozott a napokban a spanyol EFE hírügynökségnek:

"Többen is megérdemelnék a díjat, de én azon a véleményen vagyok, hogy a vb évében egy világbajnoknak kellene nyernie azt. Négy éve is ezt mondtam, akkor egy spanyol játékosnak adtam volna az Aranylabdát (és nem Messinek, a szerk.)."

A Real Madrid - akárcsak tavaly, a Blatter kontra Ronaldo sagában - most is közleményben állt ki a portugál mellett.

A királyiak megdöbbenésüknek adtak hangot annak kapcsán, hogy az UEFA első embere pártatlanul foglal állást az ügyben.

Hangsúlyozták, az Aranylabdát egyéni érdemekért adják, és nem csapatok teljesítményére, ezt érdemes mindig szem előtt tartani a díj presztizsének megőrzése érdekében.

"Cristiano Ronaldo vitán felül a legjobb évét produkálta, BL-t, Aranycipőt, Spanyol Kupát nyert, rekorddal lett BL-gólkirály, és a spanyol góllövőlistán is az élen végzett. Az Európai Szuperkupát az ő duplájával hódította el a csapat, és a jelenlegi szezonban bámulatos mutatói vannak, 12 meccsen 20 gólt ért el, ez is azt bizonyítja, nagy formában van, és rászolgál az Aranylabdára" - zárja sajtóközleményét a Real.


Címkék: Real Madrid