"A futball egy nagy hazugság"

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 17. 10:43
Legalábbis ezt állítja Rafael Benítez, az olasz Napoli spanyol edzője, aki a minap nyilatkozott, majd rögtön hozzátette, hogy egy futballklub vezetői, beleértve a trénert is, ma már egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy őszinték legyenek. Nemhogy a sajtóval, de még saját kollégáikkal szemben sem.


 

"A futball egy nagy hazugság. Rengeteg dolog van, amit az ember senkinek sem mondhat el" - idézi a Marca Rafael Benítezt, a Napoli trénerét, aki szerint ma egy vezetőedző egyszerűen nem teheti meg, hogy őszinte legyen a nyilvánosság, a sajtó előtt, de még a kollégái előtt sem.

"Például pontosan tudom, hogy egy játékosom mikor játszott gyengén egy meccsen, de ezt sosem fogom beismerni a sajtó előtt - mondta az 53 éves szakember. - Úgy gondolom persze, hogy jogom és kötelességem négyszemközt beszélni vele, elmondani neki, hol rontotta el, és hogy kerülheti el legközelebb az ilyen hibákat."

De Benítez szerint a kollégák között is megvan ez a bizalmatlanság. "Mikor talákoztam Carlo Ancelottival, a Real Madrid edzőjével, jól tudtam, hogy nem mondott el nekem mindent arról, hogyan mennek a dolgok a Real Madridnál. Én sem mondtam el neki mindent a Napoliról."

Rafael Benítez nyár óta ül a Napoli kispadján, új csapatával eddigi kilenc meccséből hetet megnyert, és második helyen áll az olasz bajnokságban az AS Roma mögött, gólkülönbséggel megelőzve a bajnoki címvédő Juventust.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„A Napoli még ennél is jobb lesz”
Rafael Benítez szerint még mindig nem pörög maximális fordulatszámon a Napoli, de a Milan elleni idegenbeli győzelem után nem akart hosszasan panaszkodni. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benítez: bárkit legyőzünk a BL-ben
A Napoli edzője, Rafael Benítez úgy nyilatkozott, hogy csapata bárkit képes legyőzni a Bajnokok Ligájában, az egész csak a játékoskeret megfelelő rotálásán múlik. A csoportkörökben ezt lesz alkalma bizonyítani az Arsenal, az...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: rafael_benitez