„A Napoli még ennél is jobb lesz”

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 23. 12:35
Rafael Benítez szerint még mindig nem pörög maximális fordulatszámon a Napoli, de a Milan elleni idegenbeli győzelem után nem akart hosszasan panaszkodni.


 

A Napoli négy győzelemmel kezdte a bajnokságot, míg a Bajnokok Ligájában legyűrte a Dortmundot, de Rafael Benítez további javulást vár fiaitól.

„Csapatként működtünk ezen az estén, ez a legfontosabb, és persze megvoltak azok a játékosaink, akik egy-egy megoldásukkal eldöntötték a meccset” – fogalmazott a vezetőedző a 2-1-es sikert követően.

„Szeretem, ahogy a csapatom játszik. Azt mondanám, most olyan 73 százalékosak vagyunk, és ha apróbb dolgokban javulunk, sokkal könnyebben behúzzuk majd a meccseket.”

„A Milan jól játszott, nem volt egyszerű levédekezni Mario Balotellit, és bár követtünk el hibákat, egy edzőnek boldognak kell lennie, ha a csapata nyer a Milan vendégeként.”

Benítez hangsúlyozta, elégedett azzal, hogy együttese egységes maradt a lefújásig, és bár úgy véli, nyújtottak már ennél jobb teljesítményt is a szezonban, a sorozatban elért ötödik sikert követően inkább befejezi a panaszkodást.

A Napoli a Romával karöltve vezeti a Serie A tabelláját, amely szintén hibátlan, vasárnap a római derbin diadalmaskodott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sokba került Balo kihagyott büntetője
A Diego Maradona féle 1986-os csapat óta először győzött a Napoli a Milan otthonában a Serie A 4. fordulójában. A Napoli mindkét félidő elején betalált, miközben a piros-feketék végig támadtak és akár egyenlíthettek volna, de...
Tovább a teljes cikkhez »