A Chelsea is létfontosságú derbi előtt

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 20. 15:41
Manchesteren kívül is lesz élet az angol bajnokság 5. fordulójában, különösen Londonban, ahol szintén két városi gárda csap össze: a Chelsea és a Fulham. José Mourinho együttesére rájár a rúd, már négy meccs óta nyeretlen, és a portugál tréner nagyon elszántan mondta a sajtónak, hogy ezt az összecsapást végre meg kell nyerniük. Csak a csatárai lőjenek már gólokat. A Liverpool és az Arsenal is otthon fogadja a maga kiscsapatait, és mivel mindketten jó formában vannak, nagy eséllyel behúzzák a hétvégi fordulót, és a Premier League élén maradnak.


 

LIVERPOOL FC - SOUTHAMPTON (szombat, 16:00, DigiSport1). Brendan Rodgers együttese remekül kezdte a bajnoki szezont, három győzelme után csak az Európában is remeklő Swansea City állította meg a Liberty Stadiumban (2-2), de a gárda az új idényben továbbra is veretlen a Premier League-ben.

Daniel Sturridge tökéletesen pótolja a karharapás miatt tíz meccsre eltiltott Luis Suárezt, akinek a hiánya egyelőre egyáltalán nem látszik meg a csapaton, sőt a hírek szerint a csapattársak egy része nem is rajong érte a nyári műsora után, és többen nehezen bocsátják meg neki, hogy el akarta hagyni az Anfield Roadot.

Sturridge remek formája is megnehezíti az uruguayi visszatérését. Az angol válogatott csatár egyébként az első játékos a klub történetében, aki az első négy meccsen gólt tudott szerezni. A csapat érzékeny pontja a középpályán lehet, Philippe Coutinho válla megsérült az előző meccsen, a brazilt Iago Aspas helyettesítheti. A védelem közepére visszatérhet viszont Dainel Agger.

A Liverpool FC várható kezdőcsapata: Mignolet - Wisdom, Skrtel, Agger, Enrique - Gerrard, Leiva - Handerson, Aspas, Moses - Sturridge

CHELSEA - FULHAM (szombat, 18:30, DigiSport1). A hazai csapat az utóbbi tíz év legrosszabb PL-rajtját produkálta, és négy mérkőzés óta veretlen, ezért is van különösen nagy jelentősége a Fulham elleni londoni derbinek. José Mourinho ki is adta az ukázt: véget kell vetni a vereségek sorozatának!

A menedzser már azt is elárulta, hogy szerinte mi az oka csapata gyenge gólszerzési képességének: a csatárok önbizalomhiánya. Valóban, ezen a téren Samuel Eto'o és Fernando Torres sem áll túl jól, de a tréner várhatóan a tiszta lappal induló kameruninak ad újra esélyt, hátha végre formába lendül.

További két kérdés, hogy John Terry visszakerül-e a kezdőbe (ha igen, akkor David Luiz helyén), és Juan Mata szerepe sem tisztázott. Ugyanis várhatóan továbbra is mellőzni fogja őt a portugál, bár ennek pontos okait senki sem tudja. Nem sérülés, az biztos.

A statisztikák azonban sokatmondóak: Mourinhóval nagyon erős otthon a Chelsea, már 62 meccs óta veretlen a Stamford Bridge-en, bár a Bajnokok Ligájában a svájci FC Basel ellen a csapat elvesztette 10 éve tartó hazai veretlenségét a csoportkörben.

A Chelsea várható kezdőcsapata: Cech - Ivanovics, Cahill, Luiz, A. Cole - Oscar, Van Ginkel, Lampard - Willian, Eto'o, Hazard

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az első manchesteri derbi Fergie nélkül
A Premier League 5. fordulójának meccsei közül abszolút kiemelkedik a manchesteri derbi, ahol 26 éve először nem Sir Alex Ferguson irányítja a Manchester Unitedet. Idén sem a bajnoki címvédő, sem a City nem kezdte jól a szezont,...
Tovább a teljes cikkhez »

ARSENAL - STOKE CITY (vasárnap, 14:30, DigiSport1). Az Ágyúsok remek formában vannak, másodikak a tabellán, és Mesut Özillel megerősödve a bajnokságban is sokáig juthatnak. A német középpályás a Stoke City ellen fog debütálni az Emirates Stadionban.

Arsene Wenger csapatát továbbra is komoly sérüléshullám sújtja, (Santi Cazorla, Tomás Rosicky, Yaya Sanogo, Lukas Podolski, Alex Oxlade-Chamberlain és Abou Diaby), jó hír viszont, hogy a hétvégén térhet vissza a középpályára a combsérüléséből felépült Mikel Arteta.

A szezon meglepetésembere eddig a wales-i középpályás, Aaron Ramsey, aki összesen hat gólt szerzett az eddigi hét meccse alatt, és az utóbbi időben Olivier Giroud is megbízható középcsatárnak bizonyul. Wenger azonban nem számít könnyű összecsapásra, mert mint mondta, "az utóbbi két évben megtanultuk, hogy a Stoke ellen minden meccs egy igazi csata".

Az Arsenal várható kezdőcsapata: Szczesny - Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs - Flamini, Ramsey - Walcott, Wilshere, Özil - Giroud

CARDIFF CITY - TOTTENHAM HOTSPUR (vasárnap, 17:00). A wales-i kiscsapat a Manchester City ellen már bebizonyította, hogy otthon nem ijed meg a nagyfiúktól. A gárda egyébként veretlen otthon a PL-ben, mert az Everton sem bírt vele.

A londoni csapat azonban a három pontért megy Cardiffba, és André Villas-Boas munkáját nagyban segíti, hogy kulcsjátékosai újra bevethetők, bár egyelőre nem biztos Danny Rose, Younes Kaboul, Mousa Dembélé és Nacer Chadli játéka sem.

A Tottenham Hotspur várható kezdőcsapata: Lloris - Naughton, Kaboul, Dawson, Rose - Sandro, Dembélé - Sigurdsson, Holtby, Lamela - Defoe

ANGOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIER LEAGUE) 2013/2014

5. FORDULÓ:
Szombat (szept. 21.):
Norwich City - Aston Villa, 13:45
Liverpool FC - Southampton, 16:00
Newcastle United - Hull City, 16:00  
West Bromwich Albion - Sunderland, 16:00
West Ham United - Everton, 16:00
Chelsea - Fulham, 18:30  
Vasárnap (szept. 22.):
Arsenal - Stoke City, 14:30
Crystal Palace - Swansea City, 14:30  
Cardiff City - Tottenham Hotspur, 17:00
Manchester City - Manchester United, 17:00

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool FC 4 3 1 0 5-2 10 pont
2. Arsenal 4 3 0 1 8-5 9 pont
3. Tottenham Hotspur 4 3 0 1 4-1 9 pont
4. Manchester City 4 2 1 1 8-3 7 pont
5. Manchester United 4 2 1 1 6-2 7 pont
6. Chelsea 4 2 1 1 4-2 7 pont
7. Stoke City 4 2 1 1 3-2 7 pont
8. Newcastle United 4 2 1 1 3-5 7 pont
9. Everton 4 1 3 0 3-2 6 pont
10. West Ham United 4 1 2 1 2-1 5 pont
11. Southampton 4 1 2 1 2-2 5 pont
12. Cardiff City 4 1 2 1 4-5 5 pont
13. Swansea City 4 1 1 2 5-7 4 pont
14. Fulham 4 1 1 2 3-5 4 pont
15. Norwich City 4 1 1 2 3-5 4 pont
16. Hull City 4 1 1 2 2-5 4 pont
17. Aston Villa 4 1 0 3 5-6 3 pont
18. Crystal Palace 4 1 0 3 4-6 3 pont
19. West Bromwich Albion 4 0 2 2 1-4 2 pont
20. Sunderland 4 0 1 3 3-8 1 pont