Az első manchesteri derbi Fergie nélkül

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 20. 13:21
A Premier League 5. fordulójának meccsei közül abszolút kiemelkedik a manchesteri derbi, ahol 26 éve először nem Sir Alex Ferguson irányítja a Manchester Unitedet. Idén sem a bajnoki címvédő, sem a City nem kezdte jól a szezont, nem sikerült igazából lendületbe jönniük, bár a Bajnokok Ligájában mindkét gárda nyerni tudott a héten. A Manuel Pellegrini irányította csapat váratlanul pontokat hullajtott el a Cardiff City és a Stoke City ellen, David Moyes legénysége pedig már elbukott egy rangadót. Az utóbbi húsz United-City összecsapásból ugyanakkor csak egyetlen végződött gól nélküli döntetlennel, a győztes pedig ezúttal is sokat profitálhat a diadalból.


 

A manchesteri derbi hőse megint Wayne Rooney lehet, mert nagyszerű formába lendült az új szezonban, amivel még Sir Alex Ferguson elismerését is kiváltotta, aki már csak a lelátóról nézi egykori csapata meccseit. A 27 éves csatár a héten duplázott a Bayer Leverkusen elleni Bajnokok Ligája-meccsen, és ezzel megszerezte 200. gólját a United színeiben.

Ráadásul a legutóbbi, Crystal Palace elleni bajnoki remekül illusztrálta, hogy milyen jól működik a Rooney - Robin van Persie támadókettős, amely a gárda fő erőssége. "Mindketten kulcsjátékosok, és ha összefognak, nagyon eredményesek lesznek idén" - mondta a kapus David de Gea.

"Ez volt Wayne legjobb játéka, amit hosszú ideje láttam tőle - tette hozzá Michael Carrick a Leverkusen elleni 4-2-es győzelem után. - Ha így játszik, érinthetetlen a helye a kezdőben. Ketten Van Persie-vel fantasztikusan játszanak össze, még a közepes meccseken is bármivel elő tudnak rukkolni."

Az új menezsernek, David Moyes-nak személy szerint is rendkívül fontos lesz ez a derbi, hiszen a két csapat 26 év óta először találkozik úgy, hogy a Unitedet nem Ferguson irányítja. Ugyanakkor az új tréner is tudhatja, mivel lehet megállítani a Cityt, ugyanis korábban az Evertonnal csak egyszer kapott ki az utóbbi nyolc találkozójukból.

"Mindig nehéz dolgunk volt az Evertonnal, amikor Moyes ott volt - nyilatkozta a City jobbhátvédje, Pablo Zabaleta a Daily Expressnek. - Különleges meccs lesz a vasárnapi, ahol mindenki játszani és nyerni szeretne. A szurkolók meg ünepelni. De Fergie nélkül sem változik nagyot a világ, az ellenfél attól még mindig a Manchester United."

Moyes várhatóan csak egyetlen helyen változatja meg a Leverkusen ellen győztes csapatot, Sindzsi Kagava helyére valószínűleg Ashley Youngot teszi majd. A skót tréner továbbra sem számíthat Darren Fletcherre, Rafaelre, Phil Jones-re és Danny Welbeckre, ez azonban egyelőre nem okoz gondot az összeállításnál.

"Remek, hogy Rooney így formába lendült - mondta a most visszatérő Vincent Kompany, aki megint oszlopa lesz a középső védelemnek. - Szeretek ilyen klasszis játékosok ellen játszani, amikor formában is vannak. Új szezon, új csapat, a derbin pedig soha semmi sem megjósolható. A 6-1-re például ki számított? Vagy, hogy legyőznek minket az Etihadban? Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen nagy meccseken játszhatok."

Manuel Pellegrini nem számíthat Martín Demichelis, Micah Richards és Gael Clichy játékára a védelemben, ezért is jelent rengeteget Kompany visszatérése. David Silva pályára lépése egyelőre ugyancsak kérdéses, a spanyol játékos már Csehországba sem utazott el a többiekkel.

ANGOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIER LEAGUE) 2013/2014

5. FORDULÓ:
MANCHESTER CITY - MANCHESTER UNITED, vasárnap, 17:00

Manchester, Etihad Stadion, V.: Howard Webb

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
MANCHESTER CITY: Hart - Zabaleta, Nasztaszics, Kompany, Kolarov - Fernandinho, Y. Touré - Navas, Agüero, Nasri - Dzeko Menedzser: Manuel Pellegrini
MANCHESTER UNITED: De Gea - Smalling, Vidics, Ferdinand, Evra - Carrick, Fellaini - Valencia, Rooney, Young - Van Persie Menedzser: David Moyes

A forduló teljes programja:
Szombat (szept. 21.):
Norwich City - Aston Villa, 13:45
Liverpool FC - Southampton, 16:00
Newcastle United - Hull City, 16:00  
West Bromwich Albion - Sunderland, 16:00
West Ham United - Everton, 16:00
Chelsea - Fulham, 18:30  
Vasárnap (szept. 22.):
Arsenal - Stoke City, 14:30
Crystal Palace - Swansea City, 14:30  
Cardiff City - Tottenham Hotspur, 17:00
Manchester City - Manchester United, 17:00

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool FC 4 3 1 0 5-2 10 pont
2. Arsenal 4 3 0 1 8-5 9 pont
3. Tottenham Hotspur 4 3 0 1 4-1 9 pont
4. Manchester City 4 2 1 1 8-3 7 pont
5. Manchester United 4 2 1 1 6-2 7 pont
6. Chelsea 4 2 1 1 4-2 7 pont
7. Stoke City 4 2 1 1 3-2 7 pont
8. Newcastle United 4 2 1 1 3-5 7 pont
9. Everton 4 1 3 0 3-2 6 pont
10. West Ham United 4 1 2 1 2-1 5 pont
11. Southampton 4 1 2 1 2-2 5 pont
12. Cardiff City 4 1 2 1 4-5 5 pont
13. Swansea City 4 1 1 2 5-7 4 pont
14. Fulham 4 1 1 2 3-5 4 pont
15. Norwich City 4 1 1 2 3-5 4 pont
16. Hull City 4 1 1 2 2-5 4 pont
17. Aston Villa 4 1 0 3 5-6 3 pont
18. Crystal Palace 4 1 0 3 4-6 3 pont
19. West Bromwich Albion 4 0 2 2 1-4 2 pont
20. Sunderland 4 0 1 3 3-8 1 pont