A Barca újabb gólfesztivált rendezett

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 4. 10:53
A Barcelona fantasztikusan kezdte egyesült államokbeli túráját Chicagóban, ahol magyar idő szerint hétfőn hajnalban gólfesztivált rendeztek a mexikói Chivas együttese ellen. Xavi, Hleb, és Cáceres is betalált, Samuel Eto'o pedig újabb két góllal kápráztatta el a katalán vezetőket, illetve angol és olasz kérőit.


 

Elkezdődött a Messi nélküli élet a Barca háza táján, a szupersztár hiányát azonban cseppet sem érezték meg a katalánok, akik egy ötöst hintettek a Chivasnak a Michigan-tó partján.

 

A csapat eddig imponálóan teljesít az előszezonban, a nyáron eddig mindig győztesen távoztak a pályáról, négy meccs után 19-4 a gólkülönbségük. Pep Guardiola mester kísérleti csapatát olyan nevek fémjelezték, mint Dani Alves és Martín Cáceres a védelemben, Xavi, Seydou Keita és Hleb a középpályán, elöl pedig Henry kiszolgáló személyzetével, azaz Iniestával.


A 25. percben indult a gólözön, Iniesta rúgatott szép gólt ekkor Xavival, majd még a szünet előtt megcsinálta ugyanezt Hlebbel, aki első találatát szerezte a Barca mezében.



A második félidőre lejött a pályáról Henry, nem mondhatni, hogy gyengült volna azonban a támadó részleg, a kameruni klasszis Samuel Eto'o futott ugyanis fel a gyepre.

Az afrikai sztár nem sokat teketóriázott, első labdaérintésével gólra váltotta Jeffren precíz beadását.

A mexikói bajnok egy óra magasságában szépíteni tudott, Padilla használta ki, hogy Alves és Puyol egymásra várt és gond nélkül mattolta José Manuel Pinto kapust.

Eto’o aztán az ugyancsak csereember Krkic-csel is jól megértette magát, lesipuskás góllal terhelte meg újra a Chivas hálóját.


A véghajrában történt még egy pengeváltás, Hernández góljára a védő Cáceres válaszolt a 90. percben.

A Barcelona a New York Red Bull ellen találkozik következő mérkőzésén augusztus hetedikén.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

CHIVAS-BARCELONA 2-5 (0-2)

Chicago, Soldier Field

CHIVAS: Sergio Rodríguez – Omar Esparza, Magallón (Julio Nava, 53'), Reynoso (Javier Ledesma, 45'), Ávila (Báez, 46') – Morales (Mejía, 46'), Olvera (Javier Hernández, 59'), Pineda (Marco Fabián, 59'), Solís (Araujo, 27') – Medina (Padilla, 46') Santana.

FC BARCELONA: Pinto – Alves (Piqué, 61'), Cáceres, Márquez (Puyol, 45'), Abidal – Xavi (Sergio Busquets, 61'), Keita (Crosas, 75'), Hleb (Gudjohnsen, 45'); Pedro (Jeffren, 45') (Sylvinho, 66') – Iniesta (Bojan, 45'), Henry (Eto'o, 45')

Gólszerzők: Padilla 58., Hernández 89., ill. Xavi 25., Hleb 44., Eto’o 48., 71., Cáceres 90.