Szolnokon Final Four? Döntés szombaton

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. március 21. 12:39
Az Eurochallenge Kupa négyes döntőjének esetleges debreceni rendezéséért lobbizhat Stockholmban az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) vezetőségének hétvégi ülésén Bodrogváry Iván, a testület magyar tagja.


 

A kedden lettországi bravúrgyőzelmével elődöntőbe jutott Szolnoki Olajnak estig kell jeleznie, hogy jelentkezik-e a Final Four lebonyolítására. Mivel a Tiszaligeti csarnok nem felel meg a nemzetközi előírásoknak, a szolnokiak a debreceni Főnix Csarnokba szeretnék vinni az eseményt.

"Holnap délelőtt utazom el Svédországba, és ha a szolnokiak ma érvényes pályázatot nyújtanak be a FIBA Europe-hoz, akkor minden befolyásomat latba vetem, hogy Magyarországon lehessen a négyes döntő" - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Bodrogváry Iván. "Tudtommal két pályázat, vélhetően a Besiktasé és a Ljubercié már beérkezett. A board pénteken és szombaton ülésezik, az első napon informális tárgyalások lesznek, a Final Four ügyében várhatóan szombaton döntünk."

A négyes döntőre április 27-29-én kerül sor az egyik résztvevő otthonában, a Szolnok mellett a török Besiktas, a francia Chalon és az orosz Ljuberci harcolta ki a részvételt. A magyarok elődöntős ellenfele az isztambuli együttes lesz.