NBA-döntő: bostoni kisokos mindenkinek

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 3. 18:19
Június 3-án kezdetét veszi az észak-Amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) 2010-es nagydöntője, ahol idén csakúgy, mint 2008-ban a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers csap össze egymással. A bajnokság legnagyobb múltra visszatekintő rivalizálása tehát újabb fejezettel bővül, a Sporthíradó.hu pedig igyekszik méltóképpen felvezetni a két gigász nem mindennapi izgalmakat ígérő párharcát. Sorozatunk ezen részét a keleti-főcsoport győztesének, a Boston Celticsnek szenteljük.



A finálét felvezető sorozatunk első három részében az idei év két döntősének, a Celtics,  Lakers duónak múltjából szemezgettünk, összefoglalónk végén pedig ígéretet tettünk arra, hogy legutóbbi, 2008-as találkozásukat is felelevenítjük, úgyhogy szavunkat megtartva, először tehát következzen egy kis múltidézés, majd ezt követően a nem kevésbé dicső jelen bemutatása!

2007-ben nem a Boston volt a legjobb csapat. A legrosszabb viszont igen. A 2006-2007-es szezon alapszakaszában botrányos sorozatot produkálva, 82 meccséből 58-at elveszített, és ezzel nem csak saját divíziója és főcsoportja, hanem az egész NBA leggyengébb teljesítményét nyújtó együttese lett. Nem illett ez a szerep a legtöbb bajnoki címmel rendelkező Keltákhoz, de el kellett ismerni a szomorú tényt, hogy ez a Celtics ennyit tudott.

Ám természetesen ők voltak azok, akik a leginkább változtatni akartak ezen a helyzeten, lehetőleg minél hamarabb. A nyári holtszezonban így gyorsan munkához is láttak a klubvezetők és erőfeszítéseiknek – no meg első körös draftjoguknak - köszönhetően olyan játékosokat igazoltak le csereüzletek keretein belül, akikben a jövő, vagy inkább a közeljövő fényes sikereinek letéteményeseit látták.

Azért csak a közeljövőét, mert 30-on túli, de kétségtelenül zseniális, ám bajnoki aranygyűrűvel még nem rendelkező kosarasokat hoztak Kevin Garnett és Ray Allen személyében, akik így a leghűségesebb kelta címére is jó eséllyel pályázó Paul Pierce mellett esélyt kaptak arra, hogy bekerülhessenek a történelemkönyvekbe.

Sokan féltették a gárdát attól, hogy vajon megfér-e ennyi dudás egy csárdában, nem fognak-e a saját szakállukra dolgozni? Hiszen a korábbi években ezek a sztárok saját csapataikban rendre a legjobbak voltak 25 pont körüli átlagukkal, sőt, Allen a liga egyik legjobb tripladobója volt, Garnett az egyik legjobb védekező játékos hírében állt, Paul Pierce pedig…hát ő Paul Pierce.

Reuters
Ritka pillanat: Allen, Pierce, Rondo és Garnett (balról jobbra) is ül a padon Fotó: Reuters

A keret tehát adott volt, látni lehetett, hogy ez a Boston tényleg jó lehet. És az is lett! Az alapszakaszon végigmasírozva, megfordítva az egy évvel korábbi győzelem-vereség mutatójukat, 66 győzelemmel a liga legjobb csapata lett a Celtics! Jöhetett a rájátszás, méghozzá végig pályaelőnnyel - köszönhetően az abszolut elsőségnek!

Jött is, de valahogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan az szerették volna a keleti parton. Bár a sérülések elkerülték a csapatot, a konferencia-döntőig nem nyújtottak kimagasló teljesítményt. De a lényeg nem is ez volt, hanem az, hogy ennek ellenére is bejutottak a főcsoport-döntőbe, ahol ellenfélnek megkapták a 2004-es kiírás győztesét, a Detroitot. Itt már olajozottan működött minden, a párharc végeredménye 4-2 lett, s mivel nyugaton a Lakers volt a király, ismét összecsaphatott egymással a két óriás!

Legyünk őszinték: a végső győzelemre esélyesebbnek tartották a Los Angelest. A playoffban meggyőzőbb játékot mutattak Kobe-ék, tulajdonképpen simán bemasíroztak a fináléba, de ami ott várt rájuk, arra nehezen lehetett felkészülni. Egy végletekig harcoló, elveszett labdát, elveszett meccset nem ismerő Bostont kaptak ellenfélül, akik első két hazai meccsüket hozták is, és bár a harmadikon nem tudták megnyugtatóvá tenni az előnyüket, a negyedik összecsapáson háromra növelték győzelmeik számát, így egy mérkőzés választotta el őket álmaik megvalósulásától.

Illetve egész pontosan kettő, merthogy a Lakers a harmadik hazai meccsét is hozta, ám ezt valószínűleg egyáltalán nem bánták a zöld-fehérek, akik így a TD Gardenben – korábban Boston Garden – ünnepelhették történelmük 17. bajnoki sikerét, egy nem akármilyen vereséget mérve az LAL-re: 131-92-vel küldték haza riválisukat!

Hogy fest a jelen?

A bajnoki címvédés évében a Celtics nem tudott olyan kimagasló teljesítmény nyújtani, mint egy évvel korábban. Bár a keleti főcsoportban 62 győzelemmel második lettek a Cleveland mögött, a rájátszás első körében mutatott produkciójuk nem ígért hosszú menetelést.

A főcsoport hetedik Chicago Bulls ellen Kevin Garnett nélkül – aki mellesleg az egész rájátszás során nem állhatott csapata rendelkezésére - félkarú óriás volt a Boston, ám ennek valószínűleg a semleges drukkerek örültek a leginkább, hiszen így az egyik legjobb párharcot produkálták a csapatok az egész playoff során. A Chicago az év újoncának megválasztott Derrick Rose vezetésével komoly csatára kényszerítette a zöld-fehéreket, akik végül egy hétmeccses sorozatban ejtették ki a Bikákat, hogy aztán a következő körben megálljt parancsoljon nekik a későbbi döntős - és ott a Lakers ellen elbukó – Orlando Magic.

Az tehát, ami az előző szezonban sikerült, 2009-ben már nem ismétlődött meg. De vajon miért? Talán azért, mert most már mindenki jobban odafigyelt a csapatra? Meglehet, de nem ez volt a fő ok. Ahogy nem mondhatjuk azt sem, hogy meggyengült volna a keret. Az igazi oka a korai kiesésnek a cserejátékosok hiánya volt. Garnett sérülését alaposan megsínylették, tisztán látszott, hogy 2009 nyarán ismét a vezetők kerülnek majd előtérbe, akiknek az volt a feladata, hogy lehetőségeikhez mérten olyan játékosokat igazoljanak, akik pótolni tudják a kezdő ötösből esetlegesen kieső sztárokat.

Reuters
Rivers mester immáron második nagydöntőjére készülhet a Bostonnal Fotó: Reuters

Hogy ezt tökéletesen megoldották, afelől ne legyenek kétségeink! Rasheed Wallace és Shelden Williams megszerzése jó húzásnak bizonyult, csakúgy, mint a februárban, egy csereüzlet keretein belül leszerződtetett Nate Robinsoné is.

A távozók listája ellenben már nem volt ennyire vaskos, talán csak Stephon Marbury hiányozhat a keretből azok számára, akik nem követik annyira rendszeresen figyelemmel az NBA történéseit. Marbury 2009 februárjában érkezett a New York Knickstől, és nem is játszott rosszul, ám a klub az idei szezonra már csak egy veteránszerződést ajánlott fel neki, amit ő nem fogadott el. Jelenleg Kínában játszik a Brave Dragonsnál!

Így vágott neki a Boston az idei szezonnak, melynek alapszakaszában egész szép teljesítményt nyújtva, 50-32-es mutatóval a keleti-konferencia negyedik helyén zárt, így ellenfele a rájátszás első körében, az ötödik helyen végzett Miami Heat volt, Dwayne Wade-el a soraiban. A továbbjutásért annyira nem kellett megizzadniuk Doc Rivers legényeinek: 4-1 lett a párharc végeredménye.

De még ez a sima győzelem sem volt elég ahhoz, hogy bárki is esélyesnek gondolja a Keltákat a következő fordulóban, amikor a bajnoki címre a toronymagasan legtöbbek által esélyesnek tartott Cleveland Cavaliers került az útjukba. A várakozásoknak megfelelően a párharc nem is kezdődött valami jól a számukra, hiszen a LeBron James vezette Cavs hozta első hazai meccsét.

Ám a másodikon meglepetésre (?) a Celtics nyert, így döntetlennel utazhattak át a csapatok a keleti partra, ahol az első meccsen megint a Cavs nyert, méghozzá olyan imponáló magabiztossággal (124-95), hogy talán sokan itt befejezettnek is nyilvánították az összecsapást. Ám az örök igazság - amit a legutóbb 2008-ban mutatott meg a Boston, hogy náluk a párharc akkor ér véget, amikor valamelyik gárda valóban behúzza a negyedik győzelmét - újfent értelmet nyert.

Rajon Rondo vezérletével ugyanis hozták a negyedik meccset, majd az ötödiket és a hatodikat is…és láss csodát világ, itt a vége! A Boston kiütötte a Cleveland-et, szertefoszlatva ezzel sokadik bajnoki címről szőtt álmaikat.

Elérkeztünk a főcsoport-fináléhoz! Az ellenfél a tavalyi nagydöntős Orlando Magic volt, soraiban a liga álomcsapatába és legjobb védekező csapatába is beválasztott Dwight Howard-al. Ám ezúttal már senki nem merte nyíltan kijelenteni, hogy ez a Celtics esélytelen a továbbjutásra. Hiába lett második az alapszakaszban a Magic és hiába hozták söpréssel az első két kört a rájátszásban, teljesen világos volt, hogy ez ellen a Boston ellen valami pluszra is szükségük lesz. Valami olyasmire, ami így utólag látszik, hogy idén nem volt meg bennük.

Újfent igazolást nyert az az állítás, miszerint a bajnoki címeket nem az alapszakaszban nyújtott 82 meccses produkcióért nyújtják. Ahhoz előbb még sok kemény csatát meg kell vívni a playoffban: merthogy az igazi kosárlabdázás itt kezdődik! Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy itt bukott el LeBron James és a Cleveland, és itt ért véget a szezon Dwight Howardnak és az Orlando Magicnek is.

A Boston ugyanis kis híján söpréssel abszolválta a konferencia két legjobb csapatának párharcát, miután az első három meccsen parádés teljesítményt nyújtva 3-0-s előnyre tett szert. A következő két találkozó ugyan az Orlandóé lett, de a hatodik összecsapáson Paul Pierce dupla-duplájának is köszönhetően a zöld-fehér alakulat ismét kiharcolta a döntőbe jutást, ahol ellenfelük az a Lakers lesz, amely…no, de erről majd a következő részben!

Most nézzük meg, hogy kik alkotják ennek a csapatnak a magját, kik azok, akiktől a 18. bajnoki cím megszerzését várhatják a Celtics drukkerei!

A kezdő ötös:
Rajon Rondo – A 24 éves, Kentucky államban született Rondo, a liga egyik legjobb irányítójává nőtte ki magát az utóbbi pár évben. 2006-ban a Phoenix draftolta, ám még azon a nyáron átkerült Bostonba, ahol újonc évében nyújtott teljesítményével rögtön kiérdemelte a liga elismerését is: bekerült az NBA második legjobb újonc csapatának ötösébe! Évről-évre egyre jobb teljesítményt nyújt, a társai is megbíznak benne. Egyetlen hibája, hogy a pontszerzés annyira még nem megy neki. De hát senki sem lehet tökéletes.

Ray Allen – A liga talán legjobb tripladobója, aki közel 2500 sikeres hárompontos kísérletével az örökranglistán alaposan megközelítette a legendás Reggie Millert. 1996-ban draftolta a Milwaukee, akiktől csak 2002-ben távozott, az azóta már Oklahomává lett Seattle-höz. Az említett 2007-es nagybevásárlás évében került Bostonba, ahol végre megszerezte a régóta áhított bajnoki aranygyűrűt.

Paul Pierce – Beceneve „The Truth”, vagyis Az Igazság. 32 évével a Nagy Hármas legfiatalabb tagja, aki a Bostonon kívül egyetlen másik csapatban sem játszott, annak ellenére, hogy kaliforniai születésű! Karrierje során végig tartotta a 20 pontos átlagot, sőt, sokszor még ennél is többre volt képes. Küzdenitudása példaértékű lehet minden fiatal számára. Csapata idei meneteléséből is alaposan kivette a részét, és még mindig van benne pár jó szezon!

Kevin Garnett – Az 1995-ös draft talán legjobban befutott játékosa. A Minnesotában szinte minden fontos mutatóban klubrekordot állított fel, ám a Farkasoknál lehúzott több mint 10 esztendő alatt a bajnoki cím közelébe sem tudott kerülni, hiába tudta róla mindenki, hogy zseniális kosaras. 2007 óta játszik a Bostonban, ahol idén második nagydöntőjére készül.

Kendrick Perkins – 2003-ban került a Keltákhoz, akiknél első két szezonjában nem tudott maradandót alkotni, ám azóta egyre jobb teljesítményt nyújt, idén pedig karriercsúcsot jelentő 10 pontos átlagot hozott. Rondóval együtt a jövő csapatát alkothatják.

Akik sokat lendíthetnek a csapaton, ha pályára lépnek:

Azok közül, akik rendszerint a padon kezdenek mindenképpen ki kell emelni pár játékost, ők ugyanis, ha pályán vannak, képesek befolyásolni a mérkőzés alakulását: a félreértések elkerülése végett, pozitív irányba!

Közéjük tartozik a szezon elején szerződtetett Rasheed Wallace, akitől 15 éves NBA tapasztalatából fakadóan mindenki azt várta, amit végül nyújtott, vagyis, hogy 4-es és 5-ös poszton legyen alternatívája a csapatnak. A 42-es mezben játszó Tony Allen is jó csereember, de nem mutatott be akkora fejlődést, mint Glen Davis. Igaz Allen, már 28 éves, ellenben a 24 éves Davisszel, aki különösen a rájátszásban nyújtott kimagasló teljesítmény az idei szezonban: 16 pontot átlagolt és a playoff mindegyik meccsén kezdő volt!
Ki kell még emelni Nate Robinsont, aki 175 cm-es magassága ellenére is elmondhatja magáról, hogy háromszoros zsákolóbajnok, és megfelelő helyettese Rajon Rondónak az irányító poszton.

Az edző: Glenn „Doc” Rivers
A 48 éves chicagói születésű mester 2004 óta irányítja a Bostont, akikkel megjárta a mennyet és a poklot is. 2008-ban már volt a csúcson, most pedig ismét jó esélye van a bajnoki cím megszerzésére. Sikereit annak is köszönheti, hogy játékos-pályafutása során szerzett tapasztalatait képes csapata hasznára fordítani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
NBA-döntő: Lakers-kisokos mindenkinek
Június 3-án kezdetét veszi az Észak-Amerikai Profi Kosárlabdaliga (NBA) 2010-es Nagydöntője, ahol idén csakúgy, mint 2008-ban a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers csap össze egymással. A profiliga legnagyobb múltra...
Tovább a teljes cikkhez »