Collison triplájával nyert az Oklahoma

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 3. 07:48
Hazai pályán, izgalmas végjátékot követően három ponttal győzött az újonnan alakult Oklahoma City Thunder a Minnesota Timberwolves ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) hatodik játéknapján – először az idény során. A győzelmet jelentő kosarat Nick Collison dobta a kosárba 16,4 másodperccel a végső dudaszó előtt. A másik vasárnapi mérkőzésen a New York Knicks második vereségét szenvedte el, ezúttal hazai pályán nem bírt a Millwaukee Bucksszal.


Története első győzelmét szerezte meg az Oklahoma City Thunder együttese az NBA-ben. A korábban Seattle Supersonicsként ismert csapat október 29-én játszotta első bajnoki mérkőzését a Millwaukee Bucks ellen, és a harmadik meccsén már győzni is sikerült a P.J. Carlesimo vezette gárdának.

 

A győzelem elsősorban a tizennyolc pontot szóró Kevin Durant és az idei draft első körében megszerzett, 19 éves Russel Westbrook érdeme. Előbbi játékos a második, utóbbi az első évét tölti a profik között, és úgy tűnik sikerült megszokniuk a légkört.

 

A győzelmet jelentő kosarat mégsem ők dobták, hanem Nick Collison, aki 16,4 másodperccel a végét jelentő dudaszó előtt szórt be egy hármast 88-85-re alakítva ezzel az állást. A vendégeknek megvolt az esélye a fordításra és az egyenlítésre is, ám minden lehetőségüket elhibázták. Előbb Jeff Green rontott el két büntetőt, majd Ryan Gomes triplakísérlete sem talált célba, így maradt a hazai győzelem – idén első alkalommal.

 

A játéknao másik mérkőzésén továbbra is csak keresi önmagát a New York Knicks együttese. Első mérkőzésüket ugyan sikerrel vették a borzalmas idényt maga mögött tudó Miami Heatet, ám utána majdnem harminc ponttal maradtak alul a Philadelphia 76ers ellen.

 

Ezúttal a Milwaukee Bucks ellen léptek pályára a Madison Square Gardenben, ám ezúttal sem sikerült hozniuk az elvártat és nem tudtak mit kezdeni a vendégek remek védekezésével. A hazaiak legjobbja a 28 pontot szóró Quentin Richardson volt, míg a túloldalon hatan is elérték a tízpontos határt. Bár az utolsó negyedben összeszedte magát a new york-i gárda (25-19), ám a végén így is kikaptak 94-86-ra.

NBA, 6. JÁTÉKNAP:
Oklahoma City Thunder Minnesota Timberwolves 88-85
New York Knicks Millwaukee Bucks 86-94