Báderék megalázó veresége Belgrádban

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 27. 20:18
A magyar férfi kosárlabda-válogatott megalázó, 34 pontos (94-60) vereséget szenvedett Belgrádban a házigazda szerb együttestől Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen. A szerbek második mérkőzésüket is megnyerték, a mieink viszont 1/2-s mutatóval állnak három találkozó után.


 

 

A 18 pontos szófiai vereség (89-71) után kifejezetten üdítőként hatott, hogy az elmúlt hétvégén, Szolnokon az esélyesebb olasz együttest bravúros teljesítménnyel négy ponttal (68-64) legyőzték a mieink. A szerbek ellen a tisztes helyálláson kívül sok reményünk nem nagyon lehetett, különösen a belgrádi kosárpokolban. Ellenfelünk egyetlen mérkőzését tudta le a magyar csapat vendégjátéka előtt: ők az olaszokat idegenben kapták el 14 ponttal (78-64).

 

Az erőviszonyok egyértelműen a szerbek mellett szóltak, de egy újabb bravúrban, egy újabb csodában miért ne reménykedhettünk volna.

 

Főként annak láttán, hogy Belgrádban sem éppen visszafogott nyusziként kezdett csapatunk. Báder Márton és Németh István volt együttesünk két húzóembere, amin aligha csodálkozhattunk. Ők legalább ellenfélként már megtapasztalhatták, milyen vendégségben játszani a szerb fővárosban. Ráadásul előbbi horvát, utóbbi újvidéki csapat játékosaként tehette ezt meg, ne menjünk bele bonyolult részletekbe: mindkettőt heves ellenszenv fogadja Belgrádban.

 

A papírformának megfelelően a szerb együttes vezetett a találkozón, az viszont már közel sem felelt meg a hazaiak elképzelésének, hogy a mieink lelkesen tapadtak riválisukra. De sajnos elérkezett a találkozó utolsó negyede.

 

Addig kifejezetten biztatóan alakult a találkozó, Báder 16, Németh 11 pontnál jár, a hazaiak előnye a belátható 11 pont volt (63-52).

 

Persze, innen fordítani Belgrádban a szerbek ellen egy magyar férfiválogatottnak szinte a lehetetlennel egyenértékű vállalkozás, de közel sem mindegy az Eb-selejtezős folytatását tekintve, emelt fővel várhatjuk a rákövetkező meccseket, hogy tiszteljenek bennünket a soros ellenfelek, vagy legyen éppen ennek ellentettje.

 

Nos, a záró rész Németh duplájával indult, de még mielőtt abban reménykedtünk volna, hogy jobban is fel tudunk zárkózni, magyar részről támadásban hiba hibát, rontást rontás követett.

 

Ki gondolta volna, majd’ öt perc telik el magyar pont nélkül, miközben a szerbek 13-0-s etapjukkal megugranak. Ők nem hibáztak. Nagysokára aztán Simon Balázs bevágott egy triplát, de ez sem segített a széteső magyarokon, mint ahogyan az időkérés sem.

 

A vége szerb örömkosárlabda lett, kiütéses magyar vereséggel. Innen nehéz felállni, bár az alapok megvannak, építkezni mindig nehéz, amikor ismét lelkileg kell rendbetenni először azt a csapatot, amelynek máshol is vannak hiányosságai, pótolandó feladatai.

 

Csapatunkból Báder 16 ponttal és 12 lepattanóval zárt, Simon 15, míg Németh 11 pontot szerzett.

 

A csoport másik mai találkozóján az olaszok hazai pályán 88-80-ra verték a finneket, utóbbiak két mérkőzés után még nyeretlenek, előbbiek harmadik mérkőzésükön első győzelmüket aratták.

 

A következő játéknapon – augusztus 30. – a magyar válogatott szabadnapos, legjobbjaink szeptember harmadikán hazai pályán Finnország ellen folytatják Eb-selejtezős szereplésüket.

 

 


EURÓPA-BAJNOKSÁG, FÉRFIAK, SELEJTEZŐ, A DIVÍZIÓ, A CSOPORT, 3. FORDULÓ:
SZERBIA – MAGYARORSZÁG 94-60 (27-17, 17-15, 19-20, 31-8)
Belgrád
SZERBIA: Tepics 11, Kecsman 4, Erceg 15, Vujanics 10, Velicskovics 14. Cserék: Teodosics 5, Cvetkovics 2, Markovics 2, Tripkovics 13, Marjanovics 10, Perovics 8, Szavanovics 4.
MAGYARORSZÁG: Németh I. 11, Kámán 3, Simon B. 15, Sitku 3, Báder 16. Cserék: Simon L., Fodor M. 3, Horváth A. 3, Molnár A., Trepák 6, Ferencz.
OLASZORSZÁG – FINNORSZÁG 88-80