A Suns nem találta Roy ellenszerét

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 19. 07:42
Kiváló meccset produkált a Portland Trail Blazers színeiben Brandon Roy az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A 24 éves játékos nagyon megszórta a vendég Phoenix Sunst, 52 ponttal zárta a meccset. A játéknap másik összecsapásán az Orlando Magic 12 ponttal verte meg a San Antonio Spurst.


A San Antonio Orlandóba látogatott, de Tim Duncanék tudták, nem lesz könnyű dolguk Floridában: a Magic ugyanis az elmúlt hét meccséből haton is győztesen hagyta el a pályát.

Nos, a texasiak sem tudták megállítani az Orlandót, amely végül 12 ponttal, 90-78-ra verte meg a vendégeket. Jameer Nelson volt a hazaiak legeredményesebbje, 24 pont állt a neve mellett záráskor, de Dwight Howard is kitett magáért, aki 14 pontja mellett 13 lepattanót is begyűjtött.

Portlandbe a Phoenix látogatott, és ez a két csapat jóval ponterősebb meccset produkált. Elsősorban ez Brandon Roynak volt köszönhető, akivel egyszerűen nem bírtak a Suns játékosai, ő pedig karriercsúcsot jelentő 52 pontot ért el.

Roy 27 alkalommal próbálkozott mezőnyből, 14-szer eredménnyel tette. Öt triplája mellett hat gólpasszt is kiosztott, és öt lepattanót is elcsípett. Ezzel az 52 pontos teljesítménnyel az elmúlt héten elért 38 pontos csúcsát döntötte meg.

NBA, EREDMÉNYEK:
Orlando Magic San Antonio Spurs 90-78
Portland Trail Blazers Phoenix Suns 124-119