Wouter Weylandt megtréfálta a mezőnyt

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 17. 17:53
A belga Wouter Weylandt (Quick Step Team) sprintbefutóban, 3:18.48 órás eredménnyel nyerte a Spanyol kerékpáros körverseny 17., Zamora és Valladolid közötti 148,2 km-es szakaszát. Összetettben a spanyol Alberto Contador maradt az első helyen, a riválisok pozíciójára sem voltak veszélyesek, miként arra sem volt esélye senkinek, hogy faragjon a hátrányból. Csütörtökön a Valladolid és Las Rozas közötti 167,4 kilométer vár a mezőnyre.


 

A napi etap nem ígért embert próbáló munkát, hiszen a rajt tengerszint 600 méteren, míg a cél 700-on volt. A kettő között pedig többnyire sík terep várt a kerekesekre, amelyet csak a táv második felében tett változatossá néhány, a profik számára nem igazán megerőltető emelkedő és ahhoz tartozó lejtmenet.

 

A szakaszból mintegy húsz kilométert tett meg a mezőny, amikor ketten, Jose Ruiz Sanchez (Andalucía-Cajasur) és Pedro Horrillo Munoz (Rabobank) szökni próbált. Előbbi a 67., míg utóbbi a 121. helyen áll összetettben, az élen állókra tehát semmilyen valós veszélyt nem jelentett egyikük sem.

 

Éppen ezért engedhette el őket oly’ könnyedén a mezőny, hiszen húsz kilométer megtételét követően előnyök már nyolc és fél perc körül járt. A boly élén a Lotto és az Euskaltel-Euskadi kerekesei tekertek, sebességük 46 km/óra volt.

 

A leosztás a folytatásban sem változott, csupán az élen állók és az üldözők közötti különbség, amely viszont szépen lassan csökkent. A cél előtt 87 km-rel már hét perc alá ment, tíz km-rel később újabb percet faragott hátrányából a mezőny.

 

A boly élén még mindig az Euskaltel-Euskadi dolgozott, a mezőny növelte a sebességet, a hátrány így folyamatosan csökkent.

 

A cél előtt 50 km-rel már öt perc sem volt a különbség, majd húsz kilométer megtételét követően közelítettek a három perchez: ebből ugyan nem lesz hazaérés.

 

Már csak 15 km várt a versenyzőkre, amikor belátható távolságon belülre kerültek az élen haladók – egy perc alá ment a különbség –, ez gyakorlatilag már egyenértékű volt a szökevények befogásával. Így ennél sokkal fontosabb volt, hogy a hajrára készülve a mezőny is kettészakadt. A sprinterek máris megpróbáltak helyezkedni

 

A klasszisok közül kiesett a hajrából Erik Zabel, aki hátsó defektet kapott. A kiválóság le is szakadt, aztán eltelt egy kis idő, amíg beérkeztek a szerelők és a mezőny után eredhetett. Egyedül, társak, vezetők nélkül, a karaván autói között…

 

A hajrában az erejükkel elkészülő szökevényeket begyűrte a boly, a keddi szakaszgyőztes belga Tom Boonen viszont hátraszorult: a kiváló sprinter nem strapálta magát ezúttal. Jött viszont helyette csapattársa, az eddig felvezető, szélárnyékban tekerő 23 éves Weylandt, aki meglepte és lehajrázta a mezőnyt, majd fél méter különbséggel tudott nyerni. Második helyen Matti Breschel (CSC), a harmadikon Alekszandr Usov (Ag2r) jött be.

VUELTA, 17. SZAKASZ, ZAMORA - VALLADOLID (148,2 KM):
1. Wouter Weylandt Belgium QST 3:18.48 óra
2. Matti Breschel Dánia CSC a.i.
3. Alekszandr Usov Fehéroroszország ALM a.i.
4. Koldo Fdze de Larrea Spanyolország EUS a.i.
5. Heinrich Haussler Németország GST a.i.
6. Greg van Vermaet Belgium SIL a.i.
7. Oscar Gatto Olaszország GST a.i.
8. Sébastien Hinault Franciaország C.A a.i.
9. Mauro Santambrogio Olaszország LAM a.i.
10. Claudio Corioni Olaszország LIQ a.i.
…42. Alberto Contador Spanyolország AST a.i.
…45. Levi Leipheimer Egyesült Államok AST a.i.
…48. Carlos Sastre Spanyolország CSC a.i.

 

VUELTA, AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA A 17. SZAKASZT KÖVETŐEN:
1. Alberto Contador Spanyolország AST 69:53.52 óra
2. Levi Leipheimer Egyesült Államok AST 1.17 perc
3. Carlos Sastre Spanyolország CSC 3.41
4. Ezequiel Mosquera Spanyolország XAG 4.35
5. Robert Gesink Hollandia RAB 5.49
6. Alejandro Valverde Spanyolország GCE 6.00
7.. Joaquín Oliver Rodriguez Spanyolország GCE 6.11
8. Egoi Martinez Spanyolország EUS 8.56
9. David Moncoutie Franciaország COF 9.32
10. Oliver Zaugg Svájc GST 10.0