Ballan világbajnoki címet érő szökése

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 28. 18:11
Az olasz Alessandro Ballan nyerte az országúti kerékpáros világbajnokság vasárnapi mezőnyversenyét, három kilométerrel a céltól megszökve a főmezőnytől korábban meglépő csoporttól. A második helyen honfitársa, Damiano Cunego végzett, a harmadik a dán Matti Breschel lett. A karrierjét Varesében befejező Paolo Bettini nem tudta sorozatban harmadik vb-címét begyűjteni, a 28. helyen zárt. A három magyar induló között Kusztor Péter 69. lett, Ivanics Gergely és Cador Rida pedig nem ért célba.


Az időfutamon látott csonka mezőny és Bert Grabsch győzelmét követően a legtöbb nagy esélyes rajthoz állt a vasárnapi 260 kilométeres mezőnyversenyen. A nemzetközi sajtó a hazai pályán karrierje utolsó versenyére készülő Paolo Bettini újabb címvédéséről beszélt, a rutinos olasz az első ember lehetett volna a kerékpársport történetében, aki sorozatban háromszor gyűjti be a szivárványszínű trikót.

 

Az igen erős hazai csapat számára a legnagyobb problémákat a spanyolok okozhatták, ahol az összes élversenyzőt csatasorba állították. A verseny előtt a már említett Bettini mellett Alejandro Valverde és a 2005-ös győztes Tom Boonen számított a legnagyobb esélyesnek.

 

Az első kilométereken nyugodtan haladt a peloton, a békés menetelést azonban a két kisebb emelkedőt magában foglaló közepes nehézségű körön hárman zavarták meg. Richard Ochoa, Christian Poos és Oleg Chuzhda lépett meg, a mezőny pedig tudomást sem vett a szökésről, így másfél óra alatt vészes különbség, 16 perces differencia alakult ki.

 

Mozgolódni kezdett a főcsoport, az olaszok összeálltak, felváltva vezették a mezőnyt, rövidesen tíz percen belülre került az előny. A hazaiak tovább diktálták a gyilkos iramot, céljuk a kifejezetten sprinternek számító Boonen és Freire leszakítása volt.

 

Egymást érték az akciók, miközben befellegzett a három szökevénynek, kezdődhetett előlről a küzdelem a mindenki által áhított szivárványszínű trikóért. Az ekkor már csak 50 fős karaván Alessandro Ballan akciója révén kettészakadt, az esélyesek zöme pedig későn kapcsolt, lemaradt az élen álló 12 fős csoportról.

 

Kilométerek teltek el, az esélyesek ahelyett, hogy a vezető tucat versenyzőt fogták volna be, egymást figyelték, ezért végül drágán megfizettek. Mikor észbe kaptak, már régen késő volt, eldőlt, elmarad Bettini történelmi diadala.

 

Az élen haladó brigádban az olaszok három nem akármilyen versenyzővel képviseltették magukat, az egynapos király Davide Rebellin, a Giro 2004-es bajnoka Damiano Cunego és az idei Vueltán szakaszt nyerő Alessandro Ballan is elöl tekert.

 

Többen próbálkoztak meglépni az egyébként is száguldó csoporttól, ám egyre inkább úgy tűnt mezőnyhajrá dönt a vb-cím sorsáról. Érdekes módon azonban éppen a tizenkettes élboly egyik legjobb sprintere, Ballan gondolkodott másképp. 

 

Három kilométerrel a cél előtt Cunego korábbi akcióját kihasználva visszakínálta ellenfeleit, az út jobb oldalára húzódva meglepett mindenkit és elegendőnek tűnő előnyt harcolt ki. Nem véletlen, hiszen az olaszok nyilván nem támadták saját emberüket, a többiek pedig csak egymásra vártak.

 

Végül Ballan egyedül érkezett a célba, a második helyen Cunego zárt, a dobogó alsó fokára Matti Breschel állhatott fel. Sorozatban harmadszor született olasz siker a világbajnoki mezőnyversenyen, a spanyolok ezúttal nem tudtak csapatként együttműködni és kénytelenek voltak kapitulálni legnagyobb riválisukkal szemben.

 

A három magyar induló közül Kusztor Péter 69. lett, Ivanics Gergely és Cador Rida pedig nem ért célba.

 

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROS VILÁGBAJNOKSÁG VARESE, MEZŐNYVERSENY, 260 KM, VÉGEREDMÉNY:
1. Alessandro Ballan (Olaszország) 6.37.30 óra (39.283 km/h)
2. Damiano Cunego (Olaszország) 0.03 mp.h.
3. Matti Breschel (Dánia) a.i.
4. Davide Rebellin (Olaszország) a.i.
5. Andrij Grivko (Ukrajna) a.i.
6. Joaquin Rodriguez (Spanyolország) a.i.
7. Fabian Wegmann (Németország) a.i.
8. Christian Pfannberger (Ausztria) a.i.
9. Nick Nuyens (Belgium) a.i.
10. Robert Gesink (Hollandia) a.i.
...69. Kusztor Péter
(Magyarország 10.51 p.h.