Kovács Katalin szólózhat Pekingben

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 7. 16:35
Három magyar egység nyert 500 méteren a szegedi Világkupán: Kovács Katalin K-1-ben, Vajda Attila C-1-ben és a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor K-2-ben nem talált legyőzőre. Kolonics György és Kozmann György C-2-ben a második helyen zárt, de Kovácshoz hasonlóan ez számukra is pekingi részvételt ért.


Vereckei Ákos és Benkő Zoltán mutatkozott be elsőként a magyarok közül az 500 méteres finálék során. Két kajakos klasszisunk a 8-as és a 9-es pályán igyekezett meglepni a középen nyomuló két német egységet, valamint a kanadai Adam van Koeverdent, aki tegnap a hosszabb távon diadalmaskodott. Nos, a kanadai világ- és Európa-bajnok ezúttal is tarthatatlan volt. Vereckei a 6., Benkő Zoltán a 9. lett.

Vajda Attila 1000 méteren már megváltotta pekingi repülőjegyét. A szegedi kenus mégis éhes maradt, óriási elánnal vetette bele magát az 500-as küzdelembe. Féltávig együtt haladt a két némettel, Andreas Dittmerrel és Sebastian Brendellel, amikor a két germán meglódult. Néhány pillanat múlva a szegedi világ- és Európa-bajnok is kapcsolt, huszáros hajrát vágott ki. Brendelt simán lehajrázta, ám úgy tűnt Dittmert nem tudta befogni. A célfotó azonban Vajda Attilát látta jobbnak, aki így duplázott a VK-n!

Kovács Katalinra nehéz megfelelő jelzőt találni, főleg a kajakos szóló száma után. Gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, ezzel bizonyítva, hogy továbbra is ő a sportág királynője. Sikerével ő is biztos pekingi utazó, egyszersmind eldőlt: sem a most második Benedek Dalma, sem pedig a címvédő Janics Natasa nem ülhet egyes hajóba Kínában.

Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor 1000 méteren is bizonyította klasszisát és most sem csalódtunk bennük: Vajda Attila után a K2-es egységünknek is sikerült a duplázás. Óriási versenyt vívtak a németekkel és a kanadaiakkal, de a hajrát ők bírták a legjobban. Ugyanebben a számban a Papp Sándor-Szalay Tamás duó 7. lett.

Férfi kenu párosunk - Kolonics György és Kozmann György - számára is a pekingi részvétel volt a tét. Nem volt könnyű dolguk: a világbajnoki címvédő egységnek csak az első két hely valamelyike jelenthette a megváltást és persze a rivális Sáfrán-testvéreket is meg kellett előzniük. Kolonicsék a tegnapi ezüst után most sem adták alább, ám meglepetésre nem a németekkel, hanem a kínaiakkal harcoltak az aranyéremért. Az ezüst is szépen csillogott, ráadásul most olimpiai részvételt is ért. Kolonics 10 éve is megnyerte a számot Szegeden, akkor Horváth Csabával a világbajnokságon. A Sáfrán-testvérek nem tudtak beleszólni a dobogós helyezésekbe, a 9. helyen zártak.

A nap utolsó 500-as versenyén Kovács Katalin és Benedek Dalma alig háromnegyed órával azután, hogy összecsaptak szólóban, párosban is egymásnak feszültek. Előbbi Janics Natasával, utóbbi Paksy Tímeával ült egy hajóban. Az olimpiai címvédő Kovácsék arra ügyeltek, hogy Benedekéket megelőzzék - ez sikerült is nekik, ám közben a nevető harmadik a Fanny Fischer-Nicole Reinhardt német duó nyert.

EREDMÉNYEK
  K-1, 500 M, DÖNTŐ:
1. Adam van Koeverden Kanada 1:45,422 perc
2. Marek Twardowski Lengyelország + 0,576
3. Vearas Eirik Larsen Norvégia + 1,032
4. Ekaitz Saies Spanyolország + 1,116
5. Jonas Ems Németország + 1,566
6. Vereckei Ákos Magyarország + 2,250
7. Tim Brabants Nagy-Britannia + 2,694
8. Torsten Lubisch Németország + 3,306
9. Benkő Zoltán Magyarország + 3,414
  K-2, 500 M, DÖNTŐ
1. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor Magyarország 1:35.292
2. Tim Wieskoetter, Ronald Rauhe Németország +0.336
3. Richard Dober, Andrew Willows Kanada +0.546
4. Martin Hollstein, Rupert Wagnert Németország +0.792
5. Alvydas Duonela, Egidius Balchlunas Litvánia +1.830
6. Kristaps Zalupe, Krists Straume Lettország +2.106
7. Papp Sándor, Szalay Tamás Magyarország +3.798
8. Brandon Woods, Timothy Hornsby Egyesült Államok +3.876
9. Adam Wysocki, Thomas Mendelski Lengyelország +5.028
  NŐI K-1, 500 M, DÖNTŐ:
1. Kovács Katalin Magyarország 1:57,776
2. Benedek Dalma Magyarország + 0,402
3. Katrin Wagner-Augustin Németország + 1,020
4. Jennyfer Hodson Dél-afrikai Köztársaság + 2,160
5. Bridgitte Hartley Dél-afrikai Köztársaság + 2,406
6. Zsong-hongjan Kína + 3,342
7. Sophia Paldanius Svédország + 3,348
8. Carrie Johnson Egyesült Államok + 3,450
9. Carolin Leonhardt Németország + 5,460
  NŐI K-2, 500 M, DÖNTŐ
1. Nicole Reinhardt, Fanny Fischer Németország 1:48.067
2. Janics Natasa, Kovacs Katalin Magyarország +1.554
3. Paksy Tímea, Benedek Dalma Magyarország +1.992
4. Tina Dietze, Friederike Leue Németország +3.090
5. Kristin Gauthier, Mylanie Barre Kanada +3.918
6. Yvonne Schuring, Viktoria Schwartz Ausztria +4.086
7. Ivana Kmetova, Martina Kohlova Szlovákia +4.986
8. Kia Byers, Jillian D’Alessio Kanada +7.056
9. Vang Feng, Hszu Lin-bei Kína +7.224
  C-1, 500 M, DÖNTŐ:
1. Vajda Attila Magyarország 1:56.085 perc
2. Andreas Dittmer Németország + 0,012
3. Sebastian Brendel Németország + 2,598
4. Mark Oldershaw Kanada + 3,186
5. Mariusz Kruk Lengyelország + 4,350
6. Jevgenyij Suklin Litvánia + 4,368
7. Thomas Hall Kanada + 4,548
8. Huang-saokun Kína + 5,328
9. Valentyin Gyemjanyenko Azerbajdzsán + 11,514
  C-2 500 M DÖNTŐ
1. Jang Ven-jun, Meng Guang-liang Kína 1:48.895
2. Kozmann György, Kolonics György Magyarország +0.276
3. Tomasz Wylenzek, Christian Gille Németország +1.002
4. Andrew Russell, Gabriel Beauchesne-Sevigny Kanada +1.548
5. Tomas Gadeikis, Raimundas Lablickas Litvánia +1.602
6. Przemyslaw Kaczmarek, Kamil Mendalka Lengyelország +2.220
7. Lukas Woszczynski, Arkadiusz Tonski Lengyelország +2.442
8. Thomas Lueck, Stefan Holtz Németország +3.396
9. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály Magyarország +4.098