KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "KOLONICS GYÖRGY"
Felavatták Kolonics György síremlékét 2010. december 1. 20:52 Szerdán délután a Farkasréti temetőben méltóságteljes ünnepség keretében felavatta a 2008-ban elhunyt legendás kenus síremlékét a Kolonics György Alapítvány.
 
Szerdán avatják legendánk síremlékét 2010. november 25. 11:34 Még mindig nehéz felfogni Kolonics György elvesztését, hiszen a magyar kenusport legendáját az egész ország imádta, szerény és higgadt személyisége mindörökké hiányzik majd. Az olimpia és világbajnokra folyamatosan emlékeznek a családtagok, a sporttársak és a szurkolók, ezért is számít fontos eseménynek, hogy december 1-jén szerdán avatják az ikon síremlékét.
 
Szupermaratoni az iszapkárosultakért 2010. október 8. 12:09 Ha október, akkor Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni! Ez már a „jelszót” már jól ismerik az atlétika szerelmesei, de a sportszerető közvélemény számára sem kell igazán bemutatni az eseményt. Idén már 21. alkalommal kerül sor a versenyre, amely során a résztvevők három ország 44 településén haladnak át október 19-23-án.
 
Fáklyás evezés Kolonics emlékére 2010. július 14. 15:08 Csütörtökön lesz két éve, hogy elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, a hazai és a nemzetközi kenusport kiemelkedő alakja. A szomorú évforduló alkalmából - csakúgy, mint tavaly - fáklyás emlékevezést tartanak Csepelen.
 
Győrben is Kolonicsra emlékeznek 2010. február 7. 16:29 Február 7-től március 6-ig Győrben is megtekinthető a Kolonics, a Sportlegenda című kiállítás az egyik bevásárlóközpontban, amelyet a pekingi olimpia előtt tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus emlékére nyitottak meg.
 
Kolonics-emlékkiállítás nyílt Csepelen 2009. szeptember 9. 16:50 Szeptember 9-én, szerdán hivatalosan is megnyitották a Kolonics, a sportlegenda című kiállítást a XXI. kerületi Csepel Pláza első emeletén, amelyet a nagyközönség majd másnaptól látogathat, egészen október 11-ig. Az eseményen jelen volt a kajak-kenu sportág honi sportvezetése – élén Baráth Etele elnökkel, Schmidt Gábor főtitkárral, Storcz Botond szövetségi kapitánnyal –, valamint több egykori, illetve jelenleg is még aktív klasszis-versenyző, számolt be róla a kajak.hu sportági oldal.
 
Ötszázan emlékeztek Kolonics Györgyre 2009. július 15. 22:38 Egy éve, 2008. július 15-én 36 éves korában hunyt el a kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György. A legendás sportember nevét viselő alapítvány fáklyás megemlékezést szervezett az évforduló alkalmából, amelyen ötszázan vettek részt a csepeli sportklub kajak-kenu telepén, amely egybeforrt Kolonics György pályafutásával, életével és halálával, számolt be róla a kajak.hu sportági oldal.
 
Kiállítás nyílik Kolonics emlékére 2009. július 13. 14:26 Kiállítást szervez a Kolonics György Alapítvány az egy esztendeje elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus emlékére. A sportoló karrierjét bemutató tárlat szeptember 10-én nyílik a Csepel Plázában, és október 11-ig lehet megtekinteni.
 
Fáklyás evezés Kolonics György emlékére 2009. július 7. 13:34 Halálának egy éves évfordulója alkalmából a Duna fővárosi szakaszán ismét fáklyás evezést szervez a 2008. július közepén tragikus hirtelenséggel elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György emléke előtt tisztelegve a sportoló nevét viselő alapítvány. Számolt be róla a kajak.hu sportági oldal.
 
Koló-alapítvány segíti az utánpótlást 2009. március 19. 14:48 Megható hangulatban rendezték csütörtökön a Kolonics György Alapítvány első hivatalos sajtótájékoztatóját, amelyen elhangzott: a kuratórium tagjai és a segítők is azért dolgoznak, hogy méltóképpen ápolják a tavaly tragikus körülmények között elhunyt legenda emlékét, egyszersmind folyamatosan segítsék a kajak-kenu sport utánpótlását. A munkát elnökként vezeti Angyal Zoltán, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
 
Következő »