Vettel simán nyert, Abu-Dzabi dönt!

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 7. 18:35, Utolsó módosítás: 2010. november 7. 19:18
Az elképesztően izgalmas és fordulatos időmérőt követően a verseny már nem hozott komoly izgalmakat, a Red Bull kettős győzelmet aratott. Nyert Sebastian Vettel, mögötte Mark Webber és Fernando Alonso lett még dobogós. Így összetettben a spanyol klasszis nyolc pontos előnnyel várhatja az évzáró Abu-Dzabi Nagydíjat. A Red Bull azonban már most világbajnok lett a konstruktőrök között.


Fotó: Reuters

 

A PONTVERSENY ÁLLÁSA AZ UTOLSÓ VERSENY ELŐTT, ITT!!!

Nem sokat tisztult a kép Interlagosban, csak annyit, hogy a Red Bull megnyerte a konstruktőrök versenyét, Jenson Button pedig már matematikailag sem reménykedhet a címvédésben. Persze, csapattársának, a 2008-ban világbajnok Lewis Hamiltonnak is csodára lenne szüksége a duplázáshoz, de elvileg még befuthat…

A Red Bull azonban megtette azt a szívességet az élen álló Fernando Alonsónak, hogy nem hozta teljesen a nyakára Mark Webbert. Az ausztrál ugyanis győzelem esetén egy pontra jött volna fel, de erre esélye sem volt. Az ausztrál egyik szabadedzésen sem került Seba Vettel elé, sőt az időmérőn is mögé szorult. Így nehezen kérhette volna csapatát, hogy segítsék a hispán elleni küzdelemben.

A Vörös Bika német titánja ugyanis a rajtnál simán elment a szombati meglepetésember, a pole-ból kezdő Nico Hülkenberg meleltt, majd szinte vissza sem nézett. Vettel minden helyzetre jól reagált, ezúttal a gépe is végigbírta a futamot. Így továbbra is komoly esélye van a világbajnoki címre, de most már nem elég számára, ha megnyeri a záró versenyt!

Alonso ugyanis viszonylag kényelmes tempóban tartotta a harmadik helyet, sőt a végén még motorhibába is bele akarta hajtani Webbert. Utóbbi nem jött össze, de megnyugtató lehet a spanyol és a Ferrari számára, hogy a Red Bull bizonyosan nem dönt pilótasorrendről a szezonzáróig. Ha pedig Vettel és Webber mögött a kétszeres világbajnok lesz a harmadik, akkor Alonso ünnepelhet!

A McLaren újabb szürke futamon van túl, Button csak néhány körön át villogott, míg Hamilton nem tudott beleszólni a legjobbak csatájába. Igaz, a tavalyelőtti világbajnok így sem esett ki végleg a harcból, de már csak egy elképesztő szerencsesorozatban bízhat. Persze, technikai sportban minden előfordulhat…

Az biztos, hogy a drámai végkifejletre nem kell sokat várnunk. Jövő héten ugyanis jön az Abu-Dzabi Nagydíj, amely eldönti a 61. Formula-1-es világbajnokság sorsát. Igaz, a csapatok többre becsülik a konstruktőrök sorozatát, de a szurkolókat sokkal jobban érdekli a versenyzők sorrendje. Utóbbi pedig még nem kőbevésett erre a szezonra.

BRAZIL NAGYDÍJ, 71 KÖR, 305.909 KM
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:33:11.803 ó
2. Mark Webber Red Bull-Renault 4.243
3. Fernando Alonso Ferrari 6.807
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 14.634
5. Jenson Button McLaren-Mercedes 15.593
6. Nico Rosberg Mercedes GP 35.320
7. Michael Schumacher Mercedes GP 43.456
8. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1 Kör
9. Robert Kubica Renault 1 Kör
10. Kamui Kobajasi Sauber-Ferrari 1 Kör
11. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1 Kör
12. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1 Kör
13. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1 Kör
14. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1 Kör
15. Felipe Massa Ferrari 1 Kör
16. Vitalij Petrov Renault 1 Kör
17. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 2 Kör
18. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 2 Kör
19. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 2 Kör
20. Timo Glock Virgin-Cosworth 2 Kör
21. Bruno Senna HRT-Cosworth 2 Kör
22. Christian Klien HRT-Cosworth 6 Kör
23. Lucas Di Grassi Virgin-Cosworth 9 Kör

 

 

BRAZIL NAGYDÍJ (71 KÖR, 305.909 KM):
CÉL:  SEBASTIAN VETTEL GYŐZÖTT MARK WEBBER ÉS FERNANDO ALONSO ELŐTT. A SPANYOL 8 PONTOS ELŐNNYEL UTAZHAT AZ ÉVZÁR ABU-DZABI NAGYDÍJRA!
71. kör: Vettel előnye 3.3 mp és 6.1 mp.
70. kör: Vettel előnye 3.6 mp Webberrel, 5.6 mp Alonsóval szemben.
69. kör: Szóltak Webbernek, hogy már nem lehet gond a túlmelegedő motorral, szükség esetén nyugodtan nyomhatja a gázt.
68. kör: Picit gyorsult a két Red Bull, de Alonso azért közelebb került. 
67. kör. Alonso újabb öt tizedet adott Webbernek.
66. kör: Hamilton 1.13.851! Alonso 2.9 mp-re közelítette meg Webbert.
65. kör: Alonso 1:13.975, Hamilton 1:13.956!
64. kör: Vettel előnye 4.2 mp. Alonso "vágtat" Webber után, még hisz a második hely megszerzésében. Hamilton 1:14.082!
63. kör: Alonso 1:14.229!
62. kör: Webber feladta a harcot a győzelemért? Már 5.0 mp a hátránya.
61. kör: Vettel 1:14.396, immár 4.4 mp-cel vezet.
60. kör: Vettel újabb három tizedet adott az ausztrálnak.  Buemi keményen kilökte Massát a 12. helyért.
59. kör: Vettel 1:14.503, már 3.3 mp-cel előzi Webbert.
58. kör: Most Hamilton küszködik a lekörözettekkel.
57. kör: Vettel 1:14.901! A német 2.9 mp-cel előzi Webbert. Alguersuari hosszú ideig nem húzódott le Alonso elől, ezzel honfitársa nyakára hozta Hamiltont.
56. kör:  Vettel remekül elkapta az új rajtot, Webber azonban beragadt Hülkenberg és Kubica mögé. Sutil pedig nem engedte el Alonsót. Kubica a Senna-kanyarnál maga elé engedte Webbert.
55. kör: Továbbra is a biztonsági autó vezeti a mezőnyt.  A következő körben indul újra a futam.
54. kör: Vettel abroncsai hűlnek, szólt a Red Bull, hogy melegítse a gumikat.
53. kör: A safety car mögötti helyzet miatt a két Red Bullnak nem igazán kell tartania Alonsótól.  Vettel és Webber között két lekörözött, míg Webber és Alonso között öt lekörözött autó lesz.
52. kör: Hamilton gumicserére ment, kemény keverékű gumikra váltott. Kockáztat a McLaren!
51. kör: Liuzzi csúnyán a falnak vágódott, jön a biztonsági autó!!!  Pedig ekkorra 5.2 mp-re nőtt Vettel előnye. Webber motorja túlmelegedett.
50. kör: Vettel előnye 2.5 mp-re nőtt.
49. kör: Vettel előnye 1.8 mp-re nőtt.
48. kör: Vettel utolérte Massát, simán elment mellette.  A német Buemit is könnyen megelőzte, de Webber picit beragadt Massa mögött. Persze az ausztrál is megelőzte végül a ferrarist.
47. kör: Vettelnek szóltak, hogy egy nyolc tagú bolyt ér be, nagyon figyelnie kell.
46. kör: Webber hátránya már csak 1.5 mp.
45. kör: Vettel előnye már csak 1.9 mp.
44. kör: Webber négy tizeddel csökkentette hátrányát.
43. kör: Nem módosult a különbség, de a Red Bullnak sakkoznia kell, ez a helyzet Alonsónak kedvez.
42. kör: Webber három tizedet hozott a németen. Alonso hátránya 16.8 mp.
41. kör: Vettel előnye 2.8 mp. Túlmelegednek Webber első gumijai, ezért állíthat az első szárnyon.
40. kör: Webber 1 mp-et bukot, Senna feltartotta.
39. kör: Hoppá! Vettel újabb hat tizedet bukott.
38. kör: Webber 1:15.431, már csak 2.4 mp a különbség.
37. kör: Most Webber adott három tizedet csapattársának.
36. kör: Vettel újabb három tizedet adott csapattársának.
35. kör: Vettel 2.8 mp-cel előzi Webbert.
34. kör: Vettel előnye 2.5 mp. Úgy tűnik, Alonso csak a harmadik hely megtartására törekszik, esélye sincs a Red Bull-kettős beérésére.
33. kör: Webber 1:16.647!
32. kör: Vettel 2.7 mp-cel előzi meg Webbert, 17.2 mp-cel  Alonsót.
31. kör: Button simán megelőzte Kobajasit az 5. helyért.  De ez kevés, a jelenlegi állás szerint a címvédő és a McLaren másik versenyzője, Hamilton is végleg kiesik a világbajnoki címért zajló csatából.
30. kör:Vettel 1:15.797! A német 2.8 mp-cel előzi Webbert, 16.3 mp-cel pedig Alonsót.
29. kör: Webber 1:15.839, Vettel 1:15.893!
28. kör: Vettel 1:15.969!
27. kör: Webber is meglátogatta csapatát, visszatért Vettel mögé.
26. kör: Vettel gumicserén járt, hamarosan jön Webber is.
25. kör: Alonso a boxban, simán visszajött a harmadik helyre.
24. kör: Alonso öt tizedet kapott Vetteltől, míg Hamilton már 1:16.274-nél jár.
23. kör: Vettel előnye 2.7 mp Webberrel és 12.9 mp Alonsóval szemben.  Hamiltoné a legjobb köridő, 1:16.658.
22. kör: Vettel azt közölte csapatával, hogy még jól tapad az autója, nincs még szükség a gumicserére.
21. kör: Vettel hat tizedet adott csapattársának, Hamilton a boxba hajtott gumicserére. A brit simán bejött Button elé.
20. kör: Vettel előnye 2.3 mp Webberrel szemben.
19. kör: Hamilton hátránya már 24.9 mp, ez pokolian sok.
18. kör: Alonso már gyorsabb a két Red Bullnál, igaz csak egy tizeddel.
17. kör: Hamilton arra panaszkodik, hogy nincs tapadása az abroncsainak, de csapata nem hívta be. Ez kockázatos!
16. kör: Vettel előnye 2.4 mp.
15. kör: Hülkenberg és Kubica a boxban, hamar elfogytak a szuperlágy gumik. Mindkettőt megelőzte Button!
14. kör: Massa ismét a boxban.  Alonso hátránya már 13.5 mp Vettellel szemben. 
13. kör: Massa is meglátogatta csapatát gumicserére.  A visszatérő brazilt azonnal megelőzte Button.
12. kör: Most Webber (1:16.719 p) a leggyorsabb a pályán, hátránya 2.4 mp.
11. kör: Alonso hátránya már 12.3 mp Vettellel szemben. Hamilton ismét sikertelenül támadta Hülkenberget, nem tapad igazán jól a brit autója.  Button máris kerékcserén járt.
10. kör. Vettel előnye 2.6 mp.
9. kör: Hamilton bajban, alaposan beragadt Hülkenberggel szemben.
8. kör: Hamilton is támadja Hülkenberget, még tartja magát a német.  Vettel előnye 2.7 mp Webberrel, 11.5 mp Alonsóval szemben.
7. kör: Alonso megunta, kemény támadással elment Hülkenberg mellett!
6. kör: Vettel egyre nagyobb előnyre tesz szert, Hülkenberg szinte teljesen a Red Bull kedvére vezet.
5. kör: Alonso beragadt Hülkenberg mögé, pedig folyamatosan próbálkozik az előzéssel.  Közben Hamilton visszaért a spanyol mögé.
4. kör: Vettel 2.2 mp-cel előzi Webbert, 5.1 mp-cel pedig Alonsót.  
3. kör: Vettel előnye már 2.0 mp Webberrel szemben. Alonso a célegenyesben támadta Hülkenberget, de sikertelenül.
2. kör: Alonso a célegyenesben bement Hamilton mellé, de a brit ekkor még megvédte magát. Nem sokkal később a 2008-as világbajnok lecsúszott az ívről, így a spanyol simán megelőzte.
1. kör: Webber is könnyedén elment Hülkenberg mellett, már a két Red Bull az élen.
RAJT:  Vettel szinte azonnal megelőzte Hülkenberget, míg Webber megvédte pozícióját Hamiltonnal szemben.
17:00 ó.: Elindult a felvezető kör!
16:55 ó.: Bernie Ecclestone a brazilok legendás világbajnokával, Emmerson Fittipaldival csevegetett a rajtrácson. Mindkét úriember jó kedvűnek tűnt.
16:50 ó.:  Az aszfalt 51 fokos, ez komolyan "fogyaszthatja" majd a lágyabb keverékű abroncsokat. Nagy kérdés, hogy szombaton ki vállalta be a teljesen száraz futamra illő beállítást? 
16:35 ó.: Egyelőre száraz, jó az idő Interlagosban, nem úgy, mint szombaton a tesztelésen és az időmérőn edzésen. Ez egyértelműen javítja a Red Bull esélyeit.
16:30 ó.: Az összetettben éllovas Fernando Alonso úgy véli, semmilyen előnyre nem számíthat abból, hogy belső feszültségtől terhelt a Red Bull-csapat. Pedig Brazíliában Seba Vettel a 2., míg Mark Webber a 3. helyről indul, akár óriási csatát is vívhatnak a rajt után. "Minél többet beszélnek erről, annál óvatosabbak lesznek...Biztos, hogy rengetegen lesznek kíváncsiak a rajtjukra, de szerintem semmi baj nem lesz" - jelentette ki a Ferrari ásza.
16:25 ó: KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT, MEGKEZDJÜK KÖZVETÍTÉSÜNKET A 61. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG 18. FUTAMÁRÓL! JÓ SZURKOLÁST MINDENKINEK!!!

 

NYILATKOZATOK A FUTAM ELŐTT:

NICO HÜLKENBERG (WILLIAMS-COSWORTH, 1. HELY):


„Történelmi pillanat ez a számomra, egy álmom vált valóra. Egyszerűen még alig akarom elhinni, hogy megszereztem életem első pole pozícióját a Formula-1-ben, ráadásul olyan pályán, ahol most versenyzek először. Nagyon köszönöm az egész csapatnak azt a nagyszerű munkát, ami lehetővé tette számomra ezt a sikert. A mérnökök remekül felkészítették az autómat. A lehető legjobb időben váltottunk át a slick gumikra, és még akkor is hajtottam a pályán, amikor már az első helyen álltam a Q3-ban. Végig vigyáztam, hogy kerüljem a nedves helyeket, és a pálya záraz részén mentem. Ezért jöttem ide, hisz legalább olyan sikeres akarok lenni, mint azokban a szériákban, ahol bajnoki címet szereztem korábban. Mindenem remeg, nem tudom meddig tart ez az érzés. Szeretném minél tovább kiélvezni ezt a sikert, és bízom abban, hogy még sokáig versenyezhetek a Formula-1-ben. Egyet ígérhetek: ugyan nem akarok belekavarni a világbajnoki címért küzdők versenyébe, ám mindenképpen a lehető legjobb eredményt szeretném elérni a futamon. Odalépek a rajtnál, aztán majd kiderül, mire leszek képes.”


SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, 2. HELY):

„Elég kemény volt az időmérő edzés, a Q3-ban pedig nagyon nehéz döntést kellett hoznunk. Könnyen hibázhattunk volna a furcsa körülmények miatt. A pole-ra hajtottunk, de Hülkenberg most jobb volt nálunk. De a második helynek is örülök. A hatalmas különbség azonban nem tesz boldoggá. Persze nem foghatjuk a szerencsére, ha valaki mindenkinél gyorsabb egy mp-cel. Háromszor próbáltam elé kerülni, egyszer sem sikerült. Ezért Hülkenbergre is figyelnem kell a versenyen, hiszen előttem indul, ellene is küzdenem kell. A futam nagyon hosszú lesz, bármi megtörténhet. De tudjuk, hogy az autónk gyorsabb, mint a Williamsé.”

MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, 3. HELY):

„Élveztem az időmérőt, hatalmas kihívást jelentett valamennyiünk számára. Ilyen időjárási körülmények között sokkal rosszabb is lehetett volna az eredményünk, boldog vagyok, hogy mégis a legjobbak közé kerültem. A tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtottam, közel maradtam Sebhez. Boldog vagyok, hiszen könnyen lehettem volna 17…Ha a Q3 előtt kérdeznek, akkor is örültem volna a harmadik helynek. Nagyon kemény helyzetet teremtett, amikor már slicken mentünk.”


LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, 4. HELY):

„Ez is jobb a semminél…Nem ez a kedvenc helyem, de nincs okom a panaszra. A pálya összes részén javultunk egy picit, de utolsó gyors körömben feltartottak az utolsó kanyarnál. Ez frusztrál egy picit, de így is versenyben maradtam. Azt pedig cool-nak tartom, hogy Hülkenbergé lett a pole. Úgy érzem, jó lesz a versenytempónk.”

FERNANDO ALONSO (FERRARI, 5. HELY):

„Ilyen esős és száraz időmőrőre soha nem lehet jósolni, elvárásokat is kár támasztani. Azt hiszem, nem nyújtottunk rossz teljesítményt. A Q2-ben még gondjaink voltak, én a nyolcadik lettem, Felipe pedig csak a 10. helyen zárt. Picit szenvedtünk az intermediete-gumikon. Utána a slickeken már jobban ment, az ötödik hely nem is olyan rossz.”

FERNANDO ALONSO BRAZÍLIÁBAN VILÁGBAJNOK LESZ, HA…
- Megnyeri a versenyt, Mark Webber pedig legfeljebb ötödik
- Második helyen ér célba, Webber pedig legfeljebb kilencedik, Lewis Hamilton maximum negyedik, míg Sebastian Vettel legfeljebb a harmadik
- Harmadik helyen ér célba, Webber nem szerez pontot, Hamilton legfeljebb ötödik, míg Vettel legjobb esetben is csak negyedik

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
F-1: fegyveresek támadtak Buttonra
Nem elég a futammal járó izgalom, még egy váratlan és roppant kellemetlen helyzetet is „túl kellett élnie” a száguldó cirkusz tavalyi világbajnokának! Jenson Buttont, valamint édesapját, menedzserét és fizioterapeutáját ugyanis...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Döbbenet: az újonc mindenkit lepipált!
Elképesztően izgalmas és fordulatos időmérőt és a szezon eddigi legnagyobb meglepetését láthatta a közönség a 61. Formula-1-es világbajnokság Brazil Nagydíján! Miközben mindenki az ászok csatáját várta, a Williams-csapat német...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
F-1: leszakadt az ég Interlagosban…
Alaposan megváltozott a helyzet Interlagosban: a pénteki jó időt követően szombaton már eső zavarta meg a szabadedzést az F-1-es Brazil Nagydíjon, így sokat módosult a sorrend az élmezőnyben. Az utolsó tesztelés hajrájában...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamilton: add már, uram az esőt!
Sokak szerint a pénteki szabadedzések eredményéből nem lehet mélyenszántó következtetéseket leszűrni, lévén ekkor a csapatok még csak a szombatra és vasárnapra tervezett beállítások tökéletesítésére törekszenek. Való igaz,...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Pénteki top3: Vettel, Webber és Alonso
Nem változott a helyzet Interlagosban: a második szabadedzésen is tarolt a Red Bull! Sebastian Vettel megőrizte az első helyet Mark Webber előtt, de az összetettben éllovas Fernando Alonso jött fel harmadiknak a 2008-ban...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hazájában vághatják sittre Massát...
Ez komoly??? Elképesztő és elsőre (?) hihetetlen kijelentést tett egy brazil ügyész: börtönbe juttatja Felipe Massát, ha befolyásolja az interlagosi F-1-es futam végeredményét. A különleges bűnügyekkel foglalkozó bíróságán...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tarolt a Red Bull, Alonso csak 13.
Kemény "üzenetet" fogalmazott meg az ellenfelek számára a Red Bull: kettős sikert aratott az első szabadedzésen a 61. Formula-1-es világbajnokság Brazil Nagydíján! Sebastian Vettel közel öt tizedes előnnyel végzett az élen...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elsírta bánatát Alonso nagy ellenfele
Eddig „csak” a fél világ tudta, most már mindenki: nincs egyenlőség a pilóták között a RedBullnál! Legalábbis ezt állítja Fernando Alonso legnagyobb ellenfele, Mark Webber. Az ausztrál versenyző úgy érzi, munkaadójánál Sebastian...
Tovább a teljes cikkhez »