Vettel edzést nyert, majd lerobbant

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 10. 12:03
Tovább folytatódott a két Red Bull uralma Silverstone-ban, a Formula-1-es világbajnoki sorozat Brit Nagydíján, ahol a harmadik szabadedzésen Sebastian Vettel futotta a leggyorsabb időt. A német pilóta autójáról egy perccel a leintés előtt különösebb ok nélkül leszakadt az első szárny, így idő előtt ért véget számára a gyakorlás. Mögötte a második helyen csapattársa, Mark Webber zárt, megelőzve Fernando Alonsót, igaz az első ötöt csak három tized választja el.


 

Az első edzésen Vettel, a másodikon Webber aratta le a babérokat a felújított, átalakított silverstone-i pályán, ahol szombat délelőtt ismét a német volt az úr. Az első mérhető időt 18 perc elteltével Heikki Kovalainen futotta (1.35:730), ám az első erős időt Jenson Button jegyezte (1.32.854).

Az első félórához érve Rubens Barrichello ragadta magához a kezdeményezést, először 1:32 alá szorítva a legjobb időt (1:31.835), aztán percekkel később Fernando Alonso két egymást utáni körével további fél másodpercet faragott (1:31.351).

Az utolsó 20 percen belülre érve ismét a spanyol remekelt, a hétvége legjobb eredményét elérve megerősítette helyét az élen (1:31.101). Aztán megérkezett az addig alvó Red Bull-páros, Vettel első igazán jól összerakott körével rögtön átvette a vezetést (1:31.039) majd hamarosan áttörte az 1:31-es álomhatárt, megfutva a harmadik szabadedzés legjobb idejét (1:30.958).

A német autójáról a leintés előtti pillanatokban egyszerűen leszakadt az első szárny, amely a meglehetősen hepe-hupás pályának köszönhető. Webber a hajrában felzárkózott csapattársa mellé, azonban Alonso, illetve a mögötte végző duó, Nico Rosberg és Felipe Massa is elérhető közelségben áll az éllovas duótól, kevesebb mint három tizeddel elmaradva Vetteltől.

A két McLaren továbbra is gyengélkedik, a világbajnoki éllovas Hamilton a hetedik lett, Jenson Button csak a tizenkettedik. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher négy tizedet kapott csapattársától és nyolcadik pozícióban zárt.

Az időmérő edzés 14 órakor kezdődik Silverstone-ban.

FORMULA-1, BRIT NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS, VÉGEREDMÉNY:
1. Sebastian Vettel német RBR-Renault 1:30.958 0.000 14
2. Mark Webber ausztrál RBR-Renault 1:30.992 0.034 15
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:31.101 0.143 10
4. Nico Rosberg német Mercedes GP 1:31.188 0.230 15
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:31.240 0.282 16
6. Robert Kubica lengyel Renault 1:31.519 0.561 18
7. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:31.549 0.591 16
8. Michael Schumacher német Mercedes GP 1:31.555 0.597 14
9. Pedro de la Rosa spanyol BMW Sauber-Ferrari 1:31.559 0.601 18
10. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 1:31.581 0.623 16
11. Vitalij Petrov orosz Renault 1:31.698 0.740 17
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:31.703 0.745 16
13. Nico Hülkenberg német Williams-Cosworth 1:31.867 0.909 17
14. Kobajasi Kamui japán BMW Sauber-Ferrari 1:31.947 0.989 16
15. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:31.994 1.036 13
16. Sebastien Buemi svájci STR-Ferrari 1:32.235 1.277 18
17. Jaime Alguersuari spanyol STR-Ferrari 1:32.331 1.373 20
18. Vitantonio Liuzzi olasz Force India-Mercedes 1:32.723 1.765 18
19. Heikki Kovalainen finn Lotus-Cosworth 1:34.339 3.381 20
20. Lucas di Grassi brazil Virgin-Cosworth 1:35.479 4.521 17
21. Jarno Trulli olasz Lotus-Cosworth 1:36.098 5.140 11
22. Karun Chandhok indiai HRT-Cosworth 1:36.286 5.328 16
23. Timo Glock német Virgin-Cosworth 1:36.640 5.682 6
24. Jamamoto Szakon japán
HRT-Cosworth
1:37.178
6.220
18

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem ment délután a McLarennek...
Egyelőre elmarad a várakozásoktól a McLaren felkészülése a 61. Formula-1-es világbajnokság Brit Nagydíján: a második szabadedzésen Lewis Hamilton a nyolcadik, míg Jenson Button a tizenharmadik volt. A legjobb időt Mark Webber...
Tovább a teljes cikkhez »