Új FIA-elnök ferraris múlttal?

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 28. 18:17
A The Times brit lap szerint Max Mosley FIA-elnök már meg is találta utódját Jean Todt személyében. Az istállók rögtön jelezték, ne szervezkedjen a háttérben a sportvezető, mert ők minden szempontból feddhetetlen, független első embert akarnak a Nemzetközi Autómobil Szövetség élére. Mosley közben füstölög: "Mindenki elégedett volt a munkámmal, a csapatok mégis haláltáncot jártak körülöttem. Nem szoktam csak úgy feladni egy harcot!"


Bár a legutóbbi FIA-FOTA egyeztetés után a Formula-1 jövője rövid távon biztosítottnak látszik, a felszín alatt még forrnak az indulatok, órási a feszültség a két szervezet között.

A Times úgy tudja, Max Mosley nem tétlenkedik a következő négy hónapban. Azon dolgozik, hogy saját emberét ültesse az elnök székbe. Első választása Jean Todt, aki 15 éven át volt a Ferrari F1 istálló csapatvezetője. A FOTA máris kézzel-lábbal tiltakozik, bár néhány meg nem nevezett belső forrás elismerte, még mindig jobban járnának, mint Mosley-val. Csak, hogy szerintük lényegében semmi sem változna, a FIA teljhatalmú ura Todton keresztül kontrollálhatná a száguldó cirkuszt. Ők minden szempontból feddhetetlen, független első embert akarnak a Nemzetközi Autómobil Szövetség élére.

Max Mosley hosszú hetek tárgyalássorozatai után szerdán állapodott meg a Ferrari és egyben a FOTA elnökével, Luca di Montezemolóval Párizsban. Eszerint nem lesz kalóz-F1 jövőre, minden marad a régiben, a szabályok sem változnak egyelőre. Mosley a döntés hatására jelezte, októberig marad, de nem kandidál újra a posztra.

A Mail on Sundaynek adott nyilatkozata azonban azt sejteti, csak csatát nyertek az istállók, de a háború még nem ért véget:

"Óriási baklövést követtek el a csapatok azzal, hogy azt hitték, nekem már végem, és haláltáncot jártak a sírom körül. Mindenki más meg noszogat, jelöltessem magam újra. Valójában, 16 év után már nem túl idős vagyok ehhez, elérkezett az idő, hogy letegyem a lantot. De nem hagy nyugton ez a megoldatlan helyzet, ezért nem fordítok csak úgy hátat. Nem szokásom feladni egy küzdelmet" - figyelmeztetett Mosley.