Megegyeztek! Marad a régi F-1!

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 24. 13:36
Olasz lapértesülések szerint megegyezett egymással a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Formula-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA). Ennek értelmében 2010-től nem indul külön világbajnoki futam a FOTA-ba tömörülő nyolc csapat részvételével, hanem marad minden a régiben - Max Mosley nélkül.


A La Gazzetta dello Sport internetes kiadása szerint Max Mosley hosszú hetek tárgyalássorozatai után végre megállapodott a Ferrari és egyben a FOTA elnökével, Luca di Montezemolóval Párizsban.

Ismert, hogy az FIA a következő F-1-es szezonra új szabályokat, többek között költségvetési plafont akart bevezetni, amelyet azonban a FOTA tagjai nem fogadtak el. Mindössze két korábbi és három új csapat jelezte, hogy az új feltételekkel is vállalja a megmérettetést.

A FOTA az elmúlt héten szinte fenyegetve a szövetséget, új világbajnoki sorozat elindítását jelentette be, ám valószínűleg ez is csak taktikázás volt a részükről. 

A történetből Max Mosley került ki egyértelmű vesztesként, a döntés hatására ugyanis jelezte, nem kíván ismét harcba szállni az FIA elnöki posztjáért.