Red Bull-fölény az időmérő előtt

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 13. 12:05
Húha, mi lesz itt az időmérőn??? A szombati szabadedzés ugyanis a Red Bull-csapat fölényét hozta, Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak Mark Webber és a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton előtt. A 61. Formula-1-es világbajnokság éllovasa, Fernando Alonso a negyedik helyen zárt.


 

Pénteken még óvatosan gyakoroltak a száguldó cirkusz részvevői, az első tesztelést a sokáig vizes pálya hátráltatta, de a műszaki hibák elkerülése is gátat szabott a hosszú száguldásnak. Persze a nyitó napon sem borult a papírforma, Sebastian Vettel, majd Lewis Hamilton aratott részsikert.

Szombaton már újabb lépcsőfokot másztak meg a versenyzők, az idei utolsó szabadedzés már a közvetlen felkészülést szolgálta a délutáni kvalifikációra. A főpróbát az idei „hagyományoknak” megfelelően a Red Bull teljesítette a legjobban, ez komoly kihívást jelent az ellenfeleknek. Az osztrák csapat ugyanis nagyon simán aratott kettős győzelmet, ez előrevetíti, hogy a rajtsorrendről döntő edzést is első számú esélyesként várja.

Sebastian Vettel ismét pokolian gyors volt, továbbra sem engedi maga elé csapattársát, Mark Webbert. A német klasszis ugyanezt már Brazíliában is „eljátszotta”, akkor a három tesztelésen, az időmérőn és a futamon is az ausztrál pilóta előtt végzett. Abu-Dzabiban pedig már 3-0-ra vezet…

Szombaton már Hamilton sem tartotta a lépést a Vörös Bikával, pedig számára csak a vasárnapi győzelem adhat némi reményt a világbajnoki címre. Fernando Alonsónak több a „variációs” lehetősége, de a mostani negyedik helynél mindenképpen jobb pozícióba kell kerülnie. Feltéve, ha világbajnok akar lenni…De miért nem szeretne háromszoros győztesként ünnepelni vasárnap???

ABU-DZABI NAGYDÍJA, HARMADIK SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:40.696 p 18 kör
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1:40.829 15
3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:41.280 13
4. Fernando Alonso Ferrari 1:41.490 14
5. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:41.578 17
6. Vitalij Petrov Renault 1:41.689 17
7. Michael Schumacher Mercedes GP 1:41.690 18
8. Nico Rosberg Mercedes GP 1:41.729 17
9. Robert Kubica Renault 1:41.877 18
10. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 1:41.893 20
11. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:41.934 18
12. Felipe Massa Ferrari 1:41.978 14
13. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:42.316 15
14. Kamui Kobajasi Sauber-Ferrari 1:42.566 16
15. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:42.587 18
16. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:42.858 14
17. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:42.993 20
18. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:43.344 18
19. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:44.876 15
20. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:45.048 23
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:45.050 20
22. Bruno Senna HRT-Cosworth 1:45.490 16
23. Lucas Di Grassi Virgin-Cosworth 1:45.629 22
24. Christian Klien HRT-Cosworth 1:46.464 17

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso: Legyen Hamiltoné a pole!
Picit fura, de teljesen érthető kívánságot fogalmazott meg a kétszeres világbajnok! Fernando Alonso nagyon örülne annak, ha a pénteki második szabadedzést nyerő Lewis Hamilton kaparintaná meg a pole-t. Így ugyanis a spanyol...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamilton az élen, Vettel és Alonso előtt
Némi meglepetésre a 2008-ban világbajnok brit klasszis nyerte a második szabadedzést Abu-Dzabiban, ráadásul Lewis Hamilton több mint 2 tizeddel előzte meg a mögötte második Sebastian Vettelt. Az összetettben 8 pontos előnnyel...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Élen Seba Vettel, Webber 4., Alonso 6.
Apu kezdődik!!! Igen, hölgyeim és Uraim, elkezdődött Abu-Dzabiban a szezon utolsó Formula-1-es hétvégéje, egyelőre az első szabadedzésen van túl a mezőny. A Red Bull várakozásainak megfelelően a világbajnoki címért hajtó...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hollywoodi végjáték Abu-Dzabiban
Innen már nincs visszaút, vasárnap mindenképpen eldől, ki nyeri a pilóták között a 61. Formula-1-es világbajnokságot! Múlt vasárnap a Red Bull bebiztosította elsőségét a konstruktőrök között, ez hatalmas presztízzsel bír a...
Tovább a teljes cikkhez »