Räikkönen nem tér vissza az F-1-be!

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 29. 19:31
Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson a finn MTV3 televíziónak elmondta, hogy a 2007-es világbajnok nem tervezi, hogy visszatér a Formula-1-be, hiszen a következő esztendőben is a WRC-ben kíván versenyezni.


"Kimi most kizárólag a ralira szeretne koncentrálni - kezdte Robertson, aki azonban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a 30 esztendős pilóta egyszer még visszatér a királykategóriába: "Soha ne mond, hogy soha, de most nem foglalkoztat minket az F-1."

"A ralival kapcsolatban viszont egyelőre nem tudok konkrétumokkal szolgálni, mivel jelenleg több csapattal is tárgyalásban állunk, ám egyelőre egyikükkel sem egyeztünk meg."

Az említett tárgyalások egyébként a hírek szerint Kimi jelenlegi főtámogatójával, a Red Bullal, valamint a Monsterrel is folynak, így akár még az is megtörténhet, hogy a finn pilóta a Citroen egyetlen ellenlábasánál, a Fordnál köt majd ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Räikkönen balesete a bemelegítésnél
A pénteki rajt előtt kiszállt a versenyből Kimi Räikkönen a Spanyol Ralin, miután úgy összetörte kocsiját a bemelegítésnél, hogy nem lehetett rendbe hozni a Citroen tetejét. Sértetlenül megúszta a balesetet a navigátor Kaj...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Räikkönen: Nem megyek a Renault-hoz!
Lezárult az „álmodozás” ideje: szó sincs arról, hogy a 2007-es világbajnok a francia csapat tagjaként térne vissza a száguldó cirkuszba. Sőt! Kimi Räikkönen dühös amiatt, hogy a Renault a nevét felhasználva próbált az F-1-es...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Räikkönen szakadék alján végezte, videó!
Szezonbeli negyedik versenyét volt kénytelen feladni Kimi Räikkönen a rali-világbajnokságon szombaton, miután Franciaországban a 15. gyorsasági szakaszon egy jobbkanyarban lecsúszva az aszfaltról az árokban landolt. ...
Tovább a teljes cikkhez »