F-1, Brazil Nagydíj: ismét cserélt a HRT

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 4. 15:47
Ismét versenyzőt cserélt a Hispania Racing Team: a szingapúri futamhoz hasonlóan újra Christian Klien jut szóhoz Bruno Senna mellett. Sőt, szinte bizonyos, hogy a jövő heti szezonzárón is az osztrák pilóta lesz a brazil versenyző társa.


 

Az év elején még Karun Chandhok volt Senna „testvére”, de az idény felétől már Jamamoto Szakon indulhatott. Szingapúrban aztán a japán fiatalember helyén már Klien kapott lehetőséget.

 

„Izgatottan érkezem Brazíliába, hiszen már kétszer szerepeltem ezen a pályán. Igaz, legutóbb még 2005-ben, de úgy érzem, most is sikeres lehetek. A pálya nagy kihívást jelent, az óramutató irányával ellentétesen haladunk majd, ez roppant megterhelő a nyakizmoknak” – jelentette ki Klien.

 

Sajtóhírek szerint Jamamoto nem érzi jól magát a HRT-nél, maga kérte az újabb cserét.