Briatore: Piquet gyalázatosan hazudozik

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 11. 10:23
Egyre durvább hangnemet üt meg a tavalyi szingapúri Formula-1-es verseny kapcsán kirobbant ügy: a Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore gyalázatos hazudozással vádolja Nelson Piquet-t, aki továbbra is azt állítja, fiát akkori munkaadója utasította arra, hogy szándékosan menjen a falnak, hogy ezzel segítse márkatársát, Fernando Alonsót. Eközben a kétszeres világbajnok is szót kért, de egyelőre azt hangoztatja, nem foglalkoztatja a Nemzetközi Automobil-szövetség érdeklődését is felkeltő ügy.


Briatore a monzai Olasz Nagydíjon nyilatkozott, azt állította, sokkolta az a hír, hogy a Piquet-család, a háromszoros világbajnok Nelson és fia, a Renault-tól nemrég menesztett Nelsinho keveri a kártyákat. A francia istálló vezetője meglepődött, hogy az ifjú brazil pilóta azzal indokolta szingapúri kiesését, hogy szerződésének meghosszabbításáért fogadta el főnökei „kérését”. A Renault-főnök levélben kérte ki magának a gyanusítgatást, erről az autosport.com számolt be.

 

„Könnyedén elképzelheti, hogy nem fogadnék el olyan megoldást, amely egyfajta összeesküvés lenne és nemcsak a futam eredményét befolyásolná, hanem Fernando Alonso érdekében veszélyeztetné a futam többi részvevőjének a biztonságát. Felháborít, hogy Ön azt gondolja, hogy én, az Ön fia és a Renault többi tagja is részese lenne egy ilyen stratégiának, amely valószínűleg bűnügyi esetnek is tekinthető” – áll a Nelson Piquet-hez írt levélben.

 

Flavio Briatore hozzátette: elképzelhető, hogy jogi úton követel elégtételt a háromszoros világbajnok brazil legendától.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szeptember 21-én tárgyalja a szövevényes ügyet, addig még számos pengeváltásra kerülhet sor. A tavalyi szingapúri futamon bravúros győzelmet arató Alonsót azonban nem igazán foglalkoztatja az az eshetőség, hogy jelenlegi csapatát ki is zárhatják a világbajnokságból.


„Meglepett az ügy kirobbantása. El sem tudom képzelni, hogy igazak legyenek a vádak. De továbbra is az előttem álló feladatokra összpontosítok, a monzai versenyre és a sorozat további futamaira. Ezért sem foglalkoztat különösebben a csapatot érintő ügy” – szögezte le a spanyol „matador”.

 

Nelsinho Piquet továbbra is fenntartja állítását, vagyis nem tágít attól, hogy Briatore kérésére esett ki Szingapúrban.

 

A Globo brazil televíziós csatorna a Belga Nagydíj idején olyan összeállítást közölt, amely azt sugallja, Fernando Alonso sportszerűtlen csapatutasítás következményeként nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat. A beszámoló szerint bizonyítékkal igazolható, hogy a francia istálló azt követelte Nelsinho Piquet-től, hogy a kétszeres világbajnok korai boxlátogatása után menjen az utcai pályát övező falnak.


A Renault-tól nemrég menesztett Piquet a 15. körben esett ki, autója alaposan megrongálódott, ezért beküldték a biztonsági autót. Ez jókor jött az első kiálláson percekkel korábban áteső Alonsónak, aki ezzel „rátapadt” a legjobbakra, majd a 33. körben az élre állt, végül simán győzött. Pedig a szezon addigi futamain a spanyol ász még a dobogóra sem állt, ráadásul Szingapúrban csak a 15. helyről rajtolhatott.


A Globo TV azt állítja, bizonyítani tudja, a Renault boxából utasították Piquet-t a gyors kiesésre, hogy ezzel hozza kedvező helyzetbe márkatársát. Reginaldo Leme újságíró gyűjtötte össze a bizonyítékokat, amelyet vasárnap tárt a nagyvilág elé.

 

Pénteken bejelentették, a Renault-csapat és főnöke, Flavio Briatore hitelrontás miatt büntetőeljárást kezdeményezett Nelson Piquet és fia Nelsinho Piquet ellen Franciaországban. A brazil sportemberek hamisnak vélt vádakkal illették és megzsarolták a francia istállót, annak reményében, hogy az ifjabbik Piquet a szezon hátralevő részében visszatérhet a Formula-1-be. A keresetet az Egyesült Királyság Rendőrségéhez is hamarosan benyújtják.

Eddig a Renault nem reagált hivatalosan a két hete felmerült vádakra, ám ez az eljárás egyértelműen jelzi hozzáállását a kialakult helyzetre. Szeptember 21-én rendkívüli találkozót szervez a Nemzetközi Automobil-szövetség, amelyen a csapat is képviselteti magát, hivatalosan szeretné megcáfolni az állításokat.