Vettel még aggódik a KERS miatt ...

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 22. 18:45
A tavalyi világbajnok Sebastian Vettel hatalmas taktikai csata után, hat tizedes előnnyel diadalmaskodott Lewis Hamilton előtt a 62. F1-es vb Spanyol Nagydíján. A harmadik helyen Jenson Button végzett a pole-ból induló Mark Webber előtt. A futam elején még az élen haladó Fernando Alonso körhátránnyal lett az ötödik. A futam után figyelmeztették Hamiltont, Buttont és Webbert, mert nem lassítottak egy sárga zászlós időszak során.


Fotó: Reuters

NYILATKOZATOK A SPANYOL NAGYDÍJ UTÁN:

SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, 1. HELY):

„Nagyon kemény verseny volt, igazán szoros futamon vagyunk túl. Hálistennek az utolsó két körben remekül sikerült az utolsó szektorom, ez elég volt ahhoz, hogy megőrizzem az előnyömet. Ráadásul többször előfordult, hogy nem működött a KERS-em, emiatt nem is volt könnyű versenyem. A McLaren és Lewis alaposan megkeserítette az életemet. Ezért is jelentett hatalmas megkönnyebbülést, amikor a célegyenes végén megláttam a kockás zászlót. Nagyon boldog vagyok, remek eredményt értem el, ez bebizonyította, hogy nagyon erősek vagyunk. De azt is láthattuk, hogy a Ferrari és a McLaren is megnehezítette a dolgunkat. Ez növeli a boldogságomat, hiszen mi késztettük ilyen kemény munkára az ellenfeleinket. Pedig nem volt igazán kedvező üzenet, amikor hat körrel a vége előtt ismét arról tájékoztattak, ne használjam a KERS-t. Másra számítottam …Emiatt nem is mondhatjuk azt, hogy ott tartunk, ahol tartani szeretnénk.”

LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, 2. HELY):

„Nem hiszem, hogy csalódottnak kellene lennem. A csapat fantasztikus munkát végzett a boxkiállások soeán, de ugyanez vontakozik az egész hétvégére. Olyan helyzetbe hoztak bennünket, hogy harcolni tudtunk a győzelemért. Kiválóan rajtoltunk, tartottuk a lépést a két Red Bullal, főleg Mark Webberrel. Szerencsére Fernando Alonso is feltartotta a Red Bullokat. A futam alatt igen komoly tempónk volt, de nagyon nehéz lett volna Seb megelőzése. Nagyon gyors az autója, főleg a gyors kanyarokban. A célegyenes előtti utolsó kanyarban pedig egyenesen hihetetlen volt a tapadása. Mindent megtettem, folyamatosan javítottam a helyezésemen, fontos pontokat gyűjtöttem. Az utolsó körökben nem volt esélyem arra, hogy megelőzzem Vettelt, mert az autója még gyorsabb, mint a miénk.”

JENSON BUTTON (RED BULL-RENAULT, 3. HELY):

„Az első köröm borzalmas volt. Gyengén rajtoltam, többen megelőztek az első kanyarban. Utána a hármas kanyarban még le is csúsztam az ideális ívről. Frusztráló volt az első köröm, utána már nem is tudtam megelőzni a legjobbakat. De a tempóm igazán jó lett, amikor végre igazán felgyorsulhattam. Az első kör után már igazán szórakoztató és élvezetes volt a versenyem. Nagyszerű siker, hogy visszatértem a dobogóra. Ez megmutatta, hogy sikeres volt az elvégzett munkánk és a taktikánk. Örülök az elért eredménynek, de érdekes lenne megtudni, mire mentem volna, ha nem sikerült borzalmasan az első köröm.”

MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, 4. HELY):

„Nem gondolnám, hogy olyan borzalmas lett volna a rajtom. Fernandóé mindenestre fenomenális volt, belülről előzött meg bennünket, én pedig picit a kompromisszumra törekedtem. Sajnos Seb is elment mellettem kívülről. Nem ilyen kezdést terveztem, utána már sakkjátszmához hasonlított a futamom. Az emberek folyamatosan egymást semlegesítették a boxkiállásokkal. Végül 40 mp-cel értem be Lewis mögött, míg Fernando egy kör hátránnyal zárt. Érdekes nap volt, és világosan megmutatta, mekkora hátrányt szedhetsz össze, ha nem jön be tökéletesen a taktikád. Ha nem előzöd meg az ellenfeledet a megfelelő időben, akkor alaposan lemaradsz.”

FERNANDO ALONSO (FERRARI, 5. HELY):

„Nagyszerű volt a rajtom. Erre szükségünk volt, hiszen eddig ez hiányzott az idei versenyeken. De végül minden a helyére került. Ezen a pályán még a csúszósabb részről is van esélyed az előrelépésre. A hétvége korábbi részein nem voltunk igazán gyorsak, ehhez képest az első kör végén én vezettem. De nem ez volt az igazi helyem. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de el kell fogadnunk, most még nem mi vagyunk a legjobbak. A versenytempónk nem a legjobb, a kemény keverékű gumikon túlságosan lassan haladtunk. Egyértelmű, két csapat mindenki előtt jár, ezen a helyzeten kell változtatnunk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel hat tizeddel nyert Hamilton előtt
A tavalyi világbajnok Sebastian Vettel hatalmas taktikai csata után, hat tizedes előnnyel diadalmaskodott Lewis Hamilton előtt a 62. F1-es vb Spanyol Nagydíján. A harmadik helyen Jenson Button végzett a pole-ból induló Mark...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csoda Barcelonában: nem Vettelé a pole!
A papírformának megfelelően a Red Bull kettős győzelmével zárult az időmérő edzés a 62. F1-es világbajnokság Spanyol Nagydíján, de ...Annyiban meglepő eredményt hozott a barcelonai kvalifikáció, hogy az idei első négy futamon...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A két Red Bull agyonverte a mezőnyt
Messze a hétvége leggyorsabb idejét futva Sebastian Vettel nyerte a Formula 1-es világbajnoki sorozat Spanyol Nagydíjának harmadik szabadedzését Barcelonában. A címvédő kevesebb, mint egy századdal előzte meg csapattársát, Mark...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamilton már riogatja a Red Bullt
Módosult a helyzet a Spanyol Nagydíjon, noha az első tesztelésen fölényesen első Mark Webber továbbra is az élen áll. Az ausztrál klasszis előnye azonban a második szabadedzés végén mindössze 39 ezred volt a 2008-ban világbajnok...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Máris duplázott a Red Bull ...
A péntekenként nem igazán remeklő Red Bull kettős sikerét hozta az első szabadedzés a 62. F1-es világbajnokság Spanyol Nagydíján: meglepetésre Mark Webber hatalmas, több mint egy mp-es előnnyel végzett az élen Sebastian Vettel,...
Tovább a teljes cikkhez »