Hamilton már riogatja a Red Bullt

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 20. 15:34
Módosult a helyzet a Spanyol Nagydíjon, noha az első tesztelésen fölényesen első Mark Webber továbbra is az élen áll. Az ausztrál klasszis előnye azonban a második szabadedzés végén mindössze 39 ezred volt a 2008-ban világbajnok Lewis Hamiltonnal szemben. Harmadik lett a címvédő Sebastian Vettel, mögötte pedig Jenson Button, Fernando Alonso és Nico Rosberg végzett.


 

Webber már tavaly is bebizonyította, kiválóan ismeri a montmelói pályát. A Red Bull ausztrál versenyzője megnyerte a 2010-es futamot, idén pedig verhetetlennek bizonyult a pénteki két szabadedzésen. Persze utóbbiból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, talán csak annyit, a rutinos pilótának fekszik az aszfaltcsík vonalvezetése.

A Spanyol Nagydíj nyitányához képest azonban eltűnt Webber hatalmas, több mint egy mp-es előnye. Az ausztrál sztárt ugyanis alaposan megközelítette az átalakított McLarennel köröző Lewis Hamilton. Eleinte ugyan a Red Bull nagy előnnyel vezetett, de a wokingiak duója – vagyis Jenson Button is – a lágyabb keverékű abroncsokon remek időket autózott.

A hazai közönség nagy örömére a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is egészen jól teljesített, de nyilvánvaló, még jobban kell mennie, ha versenyben akar lenni vasárnap a győzelemért. Nyilvánvalóan ez a célja, hiszen így a lehető legtökéletesebben ünnepelhetné meg, hogy meghosszabbította négy évverl 2012-ig szóló maranellói szerződését.

Folytatás szombaton a harmadik szabadedzéssel és az időmérővel.

SPANYOL NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS:
1. Mark Webber Red Bull-Renault 1:22.470 p 35 kör
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:22.509 27
3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:22.826 37
4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:23.188 32
5. Fernando Alonso Ferrari 1:23.568 34
6. Nico Rosberg Mercedes GP 1:23.586 35
7. Michael Schumacher Mercedes GP 1:23.981 30
8. Felipe Massa Ferrari 1:24.278 30
9. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:24.290 33
10. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:24.366 31
11. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:24.483 38
12. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:24.786 43
13. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:25.296 33
14. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:25.303 38
15. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:25.457 34
16. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:25.603 43
17. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:26.073 32
18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:26.417 37
19. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:27.123 20
20. Jarno Trulli Lotus-Renault 1:27.189 34
21. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:28.036 36
22. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:28.062 28
23. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:29.469 28
24. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:29.476 31