Újra Vettel! Ki más ...

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 11. 19:59
Hiába reménykedtek a Ferrari, a McLaren és a Mercedes szurkolói, a Gilles Villeneuve-pályán sem lehet megállítani a tavalyi világbajnokot az időmérő edzésen! Sebastian Vettel szoros csatában, de megnyerte a Kanadai Nagydíj időmérő edzését, pedig Fernando Alonso és Felipe Massa is alaposan megszorongatta, sőt a Q1-ben és a Q2-ben le is győzte. Vettel, Alonso és Massa mögül Mark Webber, Lewis Hamilton és Nico Rosberg indulhat a vasárnapi futamon, amelyen ezek után ismét a Red Bull német ásza lesz a legesélyesebb.


 

Sokan mondták ezen a héten, hogy a szinte városi pályának számító montreali aszfaltcsíkon meg lehet majd fogni a Red Bullt és az idén szinte verhetetlen Sebastian Vettelt. Még a német versenyző is visszafogott volt, pénteki balesete után pedig még inkább. Ehhez képest szombaton ismét nem hagyta magát, a tesztelésen és a kvalifikációban sem adta át az első helyet.

Miért is tette volna? Addig nem vehet vissza Vettel a tempóból, amíg el nem dönti véglegesen az idei összetett versenyt. A német sztár előnye 58 pont, ez több, mint két versenyt jelent. Ha vasárnapra átmenti szombati montreali produkcióját, akkor még nagyobb lesz a fórja.

Pedig a Q1-ben és a Q2-ben a Ferrari volt a leggyorsabb, az igazán nagy meglepetést Felipe Massa remeklése jelentette. A brazil ugyanis szenved ebben a szezonban, a kanadaihoz hasonló teljesítményre gyakorlatilag esélye sem volt a korábbi futamokon. Most azonban megemberelte magát, azt pedig jól tudjuk, csapattársa a leglehetetlenebb helyzetekben sem adja fel, most pedig javulni látszik a Ferrari …

De a Q3-ben újra Vettel volt a leggyorsabb, pedig második gyors köre nem is volt olyan jó, mint az első. De ez is belefért, a legvégén már senki sem tudta megelőzni.

Meglepetés, hogy a McLarennek esélye sem volt a Red Bull és a Ferrari ellen, pedig egész héten fogadkozott Lewis Hamilton és Jenson Button. A szabadedzéseken remeklő Mercedes pedig ismét visszaesett, úgy tűnik, Nico Rosbergnek és Michael Schumachernek még várnia kell az igazán átütő sikerre.

 

KANADAI NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:13.014 p 17 kör
2. Fernando Alonso Ferrari 1:13.412 19
3. Felipe Massa Ferrari 1:13.217 20
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1:13.429 22
5. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:13.565 18
6. Nico Rosberg Mercedes GP 1:13.814 14
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:13.838 20
8. Michael Schumacher Mercedes GP 1:13.864 14
9. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:14.062 27
10. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:14.085 25
11. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:14.752 19
12. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:15.043 20
13. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:15.285 21
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:15.287 21
15. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:15.334 18
16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:15.361 20
17. Pedro de la Rosa McLaren-Mercedes 1:15.587 21
18. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:16.294 10
19. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:16.745 12
20. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:16.786 10
21. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:18.424 10
22. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:18.537 12
23. Narain Karthikeyan
HRT-Cosworth 1:18.574 11
24. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:19.414 13

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel főpróbája volt a legsikeresebb
Nem történt meglepetés a harmadik szabadedzésen a 62. F1-es világbajnokság Kanadai Nagydíján: továbbra is a címvédő, idén hatból öt futamot megnyerő Sebastian Vettelhez igazodik a mezőny. A német világbajnok mögött a sokáig...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso és a Ferrari volt az úr
Akárcsak Monacóban, Montrealban is Fernando Alonso nyerte az első nap második szabadedzését, bíztató jel a Ferrari számára, hogy a spanyol három tizedet vert a vb-címvédő Seba Vettelre. Felipe Massáé a harmadik idő, nem sokkal...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Mercedes bekezdett, Vettel falnak ment
Videón Vettel balesete! Meglepetésre az első és harmadik helyet szerezte meg a Mercedes két pilótája a Formula-1-es világbajnoki sorozat Kanadai Nagydíjának 1. szabadedzésén. Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mögötte Fernando...
Tovább a teljes cikkhez »