Vettel főpróbája volt a legsikeresebb

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 11. 17:00
Nem történt meglepetés a harmadik szabadedzésen a 62. F1-es világbajnokság Kanadai Nagydíján: továbbra is a címvédő, idén hatból öt futamot megnyerő Sebastian Vettelhez igazodik a mezőny. A német világbajnok mögött a sokáig vezető Fernando Alonso, valamint Nico Rosberg, Felipe Massa, Jenson Button és Lewis Hamilton végzett. Időmérő edzés magyar idő szerint 19 órától!


 

Már pénteken roppant izgalmas és érdekes teszteket futottak Montrealban a Gilles Villeneuve-pályán, ebben pedig főszerepet játszott Seba Vettel. Németország új nemzeti hőse ugyanis az első edzésen a falnak csapódott, összetörte autóját, majd az újjáépített autóval második lett.

A nyitó napon Fernando Alonso lehetett a legboldogabb, hiszen péntek legjobbja lett. Persze régóta tudjuk, ez nem sokat jelent, hiszen ilyenkor a csapatok a legmegfelelőbb beállítások megtalálására törekednek. De annyit le lehetett szűrni, hogy Monte-Carlóhoz hasonlóan ezúttal is szoros csata várható, nem csak a Red Bull villog majd.

Szombaton is érdekes csatát láthatott a szép számú közönség, a hajráig Nico Rosberg állt az élen. A legvégét azonban már Alonso várhatta a legkedvezőbb pozícióból, de a spanyol klasszis ezúttal „csak” második lett. Két perccel a leintés előtt ugyanis Vettel az élre repesztett, bizonyította, nem elégedett meg a korábbi versenyek megnyerésével.

Pedig sokan azt várják vagy remélik, hogy Montrealban nem a Vörös Bika nyer majd. Lehet, hogy így lesz, de nyilvánvaló, Vettelt kell legyőznie annak, aki a dobogó legfelső pontjáról akar pezsgőzni vasárnap.

KANADAI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 01:13.381 21
2. Fernando Alonso Ferrari 01:13.701 21
3. Nico Rosberg Mercedes GP 01:13.919 29
4. Felipe Massa Ferrari 01:13.956 20
5. Jenson Button McLaren-Mercedes 01:14.335 18
6. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 01:14.469 16
7. Michael Schumacher Mercedes GP 01:14.488 23
8. Vitalij Petrov Lotus Renault 01:14.917 23
9. Adrian Sutil Force India-Mercedes 01:15.217 18
10. Paul di Resta Force India-Mercedes 01:15.243 17
11. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 01:15.312 19
12. Nick Heidfeld Lotus Renault 01:15.350 22
13. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 01:16.138 17
14. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 01:16.145 19
15. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 01:16.236 21
16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 01:16.438 21
17. Pedro de la Rosa Sauber-Ferrari 01:16.706 22
18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 01:17.093 21
19. Jarno Trulli Lotus-Renault 01:17.523 24
20. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 01:18.910 20
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 01:19.073 19
22. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 01:19.213 22
23. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 01:20.475 19
24. Mark Webber Red Bull-Renault Mért kör nélkül 0

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso és a Ferrari volt az úr
Akárcsak Monacóban, Montrealban is Fernando Alonso nyerte az első nap második szabadedzését, bíztató jel a Ferrari számára, hogy a spanyol három tizedet vert a vb-címvédő Seba Vettelre. Felipe Massáé a harmadik idő, nem sokkal...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Mercedes bekezdett, Vettel falnak ment
Videón Vettel balesete! Meglepetésre az első és harmadik helyet szerezte meg a Mercedes két pilótája a Formula-1-es világbajnoki sorozat Kanadai Nagydíjának 1. szabadedzésén. Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mögötte Fernando...
Tovább a teljes cikkhez »