Délután Webbernek jött legjobban az eső

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 26. 15:29
Mark Webber volt a leggyorsabb és talán a legszerencsésebb a pénteki második szabadedzésen a Formula-1-es Belga Nagydíjon, ugyanis az ausztrál állt az élen, mielőtt a tréning felénél, csakúgy mint délelőtt, ismét megérkezett az eső. A Red Bull veteránja mögött Fernando Alonso, Jenson Button, Lewis Hamilton és Felipe Massa is egy másodpercen belül zárt. Az első gyakorláson az élen végzett Michael Schumacher ezúttal a 11. lett.


A szeszélyes időjárás nem hazudtolja meg magát Spában, pénteken az első után a második szabadedzésen is főszerepet játszott. Délelőtt Michael Schumacher járt jól azzal, hogy egyszer csak leszakadt az ég, délután pedig Mark Webbert segítette részsikerhez.

A tréning kezdetén még szemerkélő eső nem okozott különösebb gondot a pilótáknak, akik inermediate gumikkal köröztek jó darabig, majd a rohamosan száradó aszfalton először Fernando Alonso jelent meg slickekkel, és rögtön az élre állt.

Ezután mintegy 20 percig próbálgathatták száraz körülmények között a beállításaikat a versenyzők, mikor 40 perccel az edzés vége előtt ismét zuhogni kezdett. Ekkor éppen Webber állt az élen, ami innentől a szabadedzés megnyerését jelentette számára.

Az élmezőny szorosan ott loholt a nyakán, így az első hat egy másodpercen belül végzett hozzá képest. Az ausztrál ideje egyébként öt szekundummal volt gyorsabb, mint délelőtt Schumacheré, aki ezúttal számottevő hátránnyal lett a tizenegyedik.

Két szabadedzés után nem lettünk sokkal okosabbak az erőviszonyokat illetően, hiszen egyelőre az időjárás osztja a lapokat, az egyetlen biztató hír az lehet, hogy szombatra és vasárnapra már inkább napsütést ígérnek, nem pedig esőt és felhőket.

Folytatás szombaton 11 órától a harmadik szabadedzéssel, majd 14-től az időmérővel!

FORMULA-1, BELGA NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE:
1. Mark Webber ausztrál Red Bull 1:50.321 perc 0.000 22 kör
2. Fernando Alonso
spanyol
Ferrari
1:50.461
0.140 mp. h.
19
3. Jenson Button brit McLaren 1:50.770 0.449 9
4. Lewis Hamilton brit McLaren 1:50.838 0.517 9
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:51.218 0.897 15
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:51.242 0.921 23
7. Sergio Pérez mexikói Sauber 1:51.655 1.334 21
8. Nico Hülkenberg német Force India 1:51.725 1.404 18
9. Paul di Resta brit Force India 1:51.751 1.430 9
10. Sebastian Vettel német Red Bull 1:51.790 1.469 13
11. Michael Schumacher német Mercedes 1:51.922 1.601 23
12. Pastor Maldonado venezuelai Williams 1:52.750 2.429 20
13. Kobajasi Kamuj japán Sauber 1:52.780 2.459 26
14. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso 1:52.911 2.590 25
15. Sébastien Buemi svájci Toro Rosso 1:53.009 2.688 25
16. Rubens Barrichello brazil Williams 1:53.156 2.835 17
17. Bruno Senna brazil Renault 1:53.835 3.514 21
18. Jarno Trulli olasz Lotus 1:55.051 4.730 20
19. Timo Glock német Virgin 1:55.494 5.173 23
20. Heikki Kovalainen finn Lotus 1:56.202 5.881 15
21. Jerome D\'Ambrosio belga Virgin 1:56.816 6.495 21
22. Vitantonio Liuzzi olasz Hispania 1:57.450 7.129 19
23. Daniel Ricciardo ausztrál Hispania 1:57.612 7.291 24
24. Vitalij Petrov orosz Renault 2:02.234 11.913 12

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Schumiék 8 mp-cel verték el a mezőnyt
A két Mercedes nyolc(!) másodperccel megelőzve a teljes mezőnyt végzett az első két helyen a Formula-1-es világbajnokság Belga Nagydíján az első szabadedzésen. Az élen zárt Michael Schumacher és a mögötte nem sokkal végző Nico...
Tovább a teljes cikkhez »