Cotto kiütéssel lett világbajnok

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 6. 11:43
A kilencedik menetben kiütötte a címvédő Yuri Foremant, ezzel megszerezte a WBC (Boksz Világtanács) nagyváltósúlyú világbajnoki övét Miguel Cotto a New York-i Yankee Stadionban rendezett összecsapáson.


A 20 272 néző szeme láttára zajlott ütközet furcsa módon ért véget, hiszen ugyan a Puerto Ricó-i lényegesen többet támadott és ütött, a hetedik menetben az izraeli kétszer elcsúszott és rásérült egyébként is fájós jobb térdére.

Cotto innentől egyértelmű fölénybe került, miközben ellenfele láthatóan fájdalommal küzdött. A nyolcadik menetet még túlélte Foreman, de 42 másodperccel a kilencedik rajtja után feladta a mérkőzést.

„Sajnálom, hogy megsérült, de nem volt mese, tovább kellett támadnom" – nyilatkozta a 29 esztendős, 30 mérkőzésen 28 győzelmet és 2 vereséget jegyző Cotto.

„Erős, éles fájdalmat éreztem a lábamban – magyarázta Foreman. – Immár csak exvilágbajnok vagyok, de szó sincs arról, hogy ezzel befejeztem karrieremet."