Vascsővel kergették az olimpikont

Szerző: SHLétrehozva: 2013. március 6. 15:45
Szabályos autós üldözésben volt része a napokban kétszeres olimpikonunknak, Parti Andrásnak. A mountain bike versenyző 50 km/h-s sebességgel menekült bringájával a vascsővel fenyegetőző támadója elől egy értelmetlen budapesti közlekedési incidenst követően.


"A Soroksári úton mentem a vágóhíd felé, amikor mellém jött egy kisbusz, és jól rám ordított valaki az ablakon kilógva, egy sörrel a kezében. Én már kissé elszoktam ettől az utóbbi időben, és amúgy is ez volt a második autós, aki veszélyeztetett 5 percen belül, hát bemutattam neki. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok túl agresszív az autósokkal szemben, még ha szabálytalankodnak is ellenem, de ez a helyzet megkívánta… Na, erre lelassítottak, megvártak. Én elmentem mellettük, mire elkezdtek jönni mögöttem és dudálni. Ekkor már láttam, hogy egy “intelligens” munkásbrigáddal lehet dolgom. Majd kikerültek, úgy, hogy majdnem felkentek a szegélyre. Mivel hátszelem volt, a következő pirosnál eléjük kerültem. Ekkor már egy vascsövet mutogatva előztek vissza, majd nem sokkal később megálltak, kipattant az egyik, és a vascsővel a kezében kezdett felém futni… Szerencsém volt, mert kb. 50-60-nal tudtam menni a hátszél miatt, így a szembe sávba áthúzva, ki tudtam kerülni. Ezek után már kicsit megijedtem, menekülőre fogtam a dolgot, és amint tudtam, eltűntem a szemük elől" - írta Facebook oldalán Parti, aki azzal zárta, egy tapasztalatlanabb bringásnak akár az életébe is kerülhetett volna az incidens.

Címkék: parti_andras