Valverde a Vueltáról: Félelmetes utakon

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 30. 20:37
Alejandro Valverde a 31. helyen fejezte be a mai, 203 kilométeres, Assen és Emmen között, a tegnapihoz hasonlóan Hollandiában rendezett szakaszt. Ami fontosabb, hogy a mezőny első felében érkezett, tehát sikerült elkerülnie a mezőny kettészakadása következtében jó pár versenyzőt - például Alexander Vinokurovot - sújtó 18 másodperces időhátrányt, és a bukásokat is megúszta. A Caisse D’Epargne kapitánya így látta a mai nap eseményeit:


 

 

“Egy újabb napon lehettünk tanúi, mennyire fantasztikus a holland közönség, megható volt, hogy az egész lakosság kiállt az út szélére, hogy szurkoljanak nekünk.
A másik oldalról viszont az itteni országutak iszonyú veszélyesek egy ilyen versenyen, úgy értem, hogy egy háromhetes körverseny első szakaszain. Gyakorlatilag minden pillanatban bekövetkezhet a bukás. Hihetetlen mennyiségű kereszteződésen, körforgalmon haladtunk át, egész nap az út egyik oldaláról a másikra csaptunk át, többször a bicikliutakra kellett átvágnunk.

Nagyon zaklatott volt a mezőny, mielőtt rámentünk a pavékra (kockaköves út). Engem a csapattársaim, Txente García Acosta és Imanol Erviti biztosítottak, akik rendszeresen indulnak az északi klasszikusokon, így nem volt gondom. Meglátjuk, lehet jövőre elindulok a Párizs-Roubaix-n!

Ma tehát az egyetlen dolgom volt, hogy pillanatra se lankadjon a figyelmem, kerüljem el a bukásokat. Ez sikerült is, a cél teljesítve. A másik jó hír, hogy mivel a mezőny kettészakadt a hajrában, néhány ellenfelemmel szemben időt nyertem. Figyelembe véve, hogy milyen nehéz Vuelta vár ránk, ezek a másodpercek nem sokat számítanak, de minden megszerezhető előny jól jön.”

 

További blogbejegyzések:

Valverde elégedett a prológgal

 

***