SanRemo-videó: Goss-t nem tudták elrázni

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 19. 17:24
Az ausztrál Matthew Goss eddigi legnagyobb győzelmét aratta a „klasszikusok klasszikusán”, a 298 kilométeres Milánó-SanRemo versenyen, mint a legjobb sprinter egy nyolc főre fogyatkozott mezőnyben.


Az általában sprinthajrával véget érő legfontosabb olasz egynaposon ezúttal teljesen eltért a forgatókönyv a megszokottól. A szökevénycsoport mögött ugyanis sok bukás tördelte a mezőnyt, amely végül kettészakadt, és a végjátékban már csak egy kisebb csoport maradt, mint peloton.

Szerencsétlenül járt több nagy favorit, a címvédő Oscar Freire és a világbajnok Hushovd is bukásba keveredett, Mark Cavendish defektet kapott, és már egyikük sem ért fel a főmezőnyre, a második, nagyobb csoportban ragadtak.

Reuters
  Fotó: Reuters

A Cipressára már csak egy kb. 30 fős boly üldözte a szökevényeket, az utolsó emelkedőn, 8 kilométerrel a vége előtt a Poggión pedig teljesen szétszakadt a sor. Vincenzo Nibali és Fabian Cancellara vezetésével a célhoz vezető lejtőn, kb. 3 kilométerrel a vége előtt érték utol az utolsó életben maradt szökevényt, a belga Greg Van Avermaet-t.

Az utolsó kilométereken óriási taktikai csata zajlott, Cancellara, majd Philippe Gilbert is próbálkozott, de ezúttal senkit nem hagytak eltávolodni, főleg utóbbi két versenyzőt nem, hiszen ha bármelyikük kiharcolt volna egy lélegzetvételnyi előnyt, az a többiekre nézve halálos ítélet lett volna.

Reuters
  Fotó: Reuters

Goss pedig csak tette folyamatosan a kereket, hiszen vitán felül ő volt a legjobb sprinter a csoportban, és a hajrán nem is született meglepetés. Scarponi nyitott, Gilbert emelte a tempót, amivel kvázi felvezette Goss-t, aki könnyedén került ki mindenkit az utolsó 150 méteren. A balszélről Cancellara belökte még a kerekét az ezüstéremért.

Érdekesség, hogy Goss a tegnap bemutatott McLaren csodabringával aratott győzelmet.

Videón az utolsó 4 kilométer:

EREDMÉNY:
1. Matthew Harley Goss (Aus) HTC-Highroad 6:51:10
2. Fabian Cancellara (Swi) Leopard Trek  
3. Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto  
4. Alessandro Ballan (Ita) BMC Racing Team  
5. Filippo Pozzato (Ita) Katusha Team  
6. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD  
7. Yoann Offredo (Fra) FDJ  
8. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:03