Ronde: Készül a mezőny, Armstronggal

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 2. 15:23
Vasárnap kerül sor a profi kerékpársport egyik legjelentősebb – a belgák számára a legjelentősebb – eseményére, a Flandriai Körversenyre. A 259 kilométeres, híres kockaköves kaptatókkal tarkított verseny utolsó órája mindig izgalmas szórakozást garantál a nézőknek is.


A 94. Flandriai Körversenyen – a Tour de France kockaköves szakaszaira való felkészülés és személyének óriási marketingértékének jegyében elindul a hétszeres Tour-győztes amerikai, Lance Armstrong is.

A verseny egyébként rendszerint a legjobb belgák küzdelmét hozza (eddig 66 belga siker!), és itt kerül sor a házi rangadóra a Quick Step és a Lotto között. A Van Petegem, Tchmil, Museeuw győzelmek után az utóbbi öt évben a Quick Step erősített be Boonen és Devolder jóvoltából, csak 2008 világbajnoka, az olasz Alessandro Ballan tudott „bele-Ronde-ítani” az összképbe.

A Quick Step pályabejáráson  

A legjobb belga versenyzők, már szinte minden kövét ismerik a verseny utolsó felében magasodó Muur Kopelmuur és Bosberg – falszerű – domboknak, és ez nagy előny a helyezkedésnél, az akciók indításánál. Ráadásul az alpesi emelkedők tükörsima aszfaltjával szemben ezeken az emelkedőkön nem a soványság az előny, sokkal inkább az erő, az ember minden porcikáját szétrázó kockaköveken izomból kell átrángatni a kerékpárt, ami kedvez a robosztusabb testalkatú, magasabb bringásoknak, mint Boonen, Cancellara, Gilbert és a többiek.

Egy érdekes műemlék a Ronde útvonalán  

Hogy mennyire számít a pálya ismerete, jól példázza, hogy a legtöbb csapat már napok óta Flandriában tréningezik, a team Sky, a Radio Shack és a Quick Step felkészülését is nyomon követhetjük a versenyzői blogokon.

Az esélyekről:

A topfavorit természetesen ezúttal is a Quick Step gárdája, Boonen és Devolder segítői is olyan erőt képviselnek, hogy még közülük is kikerülhet a győztes. Egyik legnagyobb ellenfelük lehet a svájci Fabian Cancellara, aki legjobb formájában bármire képes, olyankor nincs vele szemben ellenszer, jó jel az időfutam világbajnok számára múlt heti E3 Prijs győzelme ezen a tájon.

A Team Sky valószínűleg Flechát segíti majd  

A Lotto csapatából Philippe Gilbert elképzelhető, hogy vasárnapra lendül csúcsformába(?), bár megoszlanak a hírek formájáról. Mindenesetre a Gilbert-Hoste-Roelandts trió mindenképpen győzelemre esélyes. Jó a Liquigas sor is, blogbejegyzései alapján az olasz Manuel Quinziato nagyon készül a versenyre…

A Rabobankból a háromszoros világbajnok Freire az Amstelre koncentrál, de Lars Boom már rövid profi pályafutása alatt odatette magát azok táborába, akiknek bármikor elsülhet a lába, valamint honfitársával, Sebastian Langevelddel is számolhatunk. A Team Sky ifjú ásza, Boasson Hagen sérülés miatt nem indul, a brit csapat első embere a tavaszi klasszikusok dobogóin bérelt hellyel rendelkező „egyetlen spanyol klasszikusmenő”, a jó öreg Juan Antonio Flecha lesz.

Arvesenék a Radio Shack nyomában  

A Garmin és a Columbia csapata sötét lovak társasága, Millar és Eisel is megvillant a közelmúltban, de talán pont azért, mert az amerikai gárdák a „könnyebb” prédát szemelték ki az egyik legnagyobb falat, a Flandriai Körverseny helyett, ahol nehéz konkurálni a belgákkal.

Érzékeny veszteség érte az utolsó pillanatban a Katyusát, az oroszok klasszikus-menője, az olasz Pippo Pozzato betegség miatt hazautazott Olaszországba. Szintén komolyan gyengült a Cervelo is, Haussler térdsérülése miatt a rutinos norvégra, Thor Hushovdra a szakad kapitányi szerep. Érdekes lehet még az esélyesek számba vételénél a BMC gárdája, a Ballan-Burghardt-Hincapie-Kroon kvartett óriási tapasztalattal rendelkezik a klasszikusokon.

Az elmúlt 20 év győztesei:
2009 Stijn Devolder (Bel), Heinrich Haussler (Ger), Philippe Gilbert (Bel)
2008 Stijn Devolder (Bel), Nick Nuyens (Bel), Juan Antonio Flecha (Spa)
2007 Alessandro Ballan (Ita), Leif Hoste (Bel), Luca Paolini (Ita)
2006 Tom Boonen (Bel), Leif Hoste (Bel), George Hincapie (USA)
2005 Tom Boonen (Bel), Andreas Klier (Ger), Peter Van Petegem (Bel)
2004 Steffen Wesemann (Ger), Leif Hoste (Bel), Dave Bruylandts (Bel)
2003 Peter Van Petegem (Bel), Frank Vandenbroucke (Bel), Stuart O'Grady (Aus)
2002 Andrea Tafi (Ita), Johan Museeuw (Bel), Peter Van Petegem (Bel)
2001 Gianluca Bortolami (Ita), Erik Dekker (Ned), Denis Zanette (Ita)
2000 Andrei Tchmil (Bel), Dario Pieri (Ita), Romans Vainsteins (Lat)
1999 Peter Van Petegem (Bel), Frank Vandenbroucke (Bel), Johan Museeuw (Bel)
1998 Johan Museeuw (Bel), Stefano Zanini (Ita), Andrei Tchmil (Bel)
1997 Rolf Sörensen (Den), Frédéric Moncassin (Fra), Franco Ballerini (Ita)
1996 Michele Bartoli (Ita), Fabio Baldato (Ita), Johan Museeuw (Bel)
1995 Johan Museeuw (Bel), Fabio Baldato (Ita), Andrei Tchmil (Ukr)
1994 Gianni Bugno (Ita), Johan Museeuw (Bel), Andrei Tchmil (Ukr)
1993 Johan Museeuw (Bel), Franz Maassen (Ned), David Bottaro (Ita)
1992 Jacky Durand (Fra), Thomas Wegmuller (Swi), Edwig Van Hooydonck (Bel)
1991 Edwig Van Hooydonck (Bel), Johan Museeuw (Bel), Rolf Sörensen (Den)
1990 Moreno Argentin (Ita), Rudy Dhaenens (Bel), John Talen (Ned)