Ricco győzött, Kusztor az élmezőnyben!

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 3. 17:49
Kiválóan versenyzett ma Kusztor Péter a Settimana Lombarda körverseny 3. szakaszán, melyen az olasz „Kobra”, Riccardo Ricco, visszatérése óta első győzelmét aratta a profi mezőnyben.


Az emelkedőkkel tarkított szakaszon a mezőny szanaszét szakadozott az esőben, és pekingi olimpikonunk egészen a végjátékig ott volt az élbolyban. A hajrát már nem bírta Riccóékkal, de mindössze 41 másodpercet kapott, ami a 33. helyre volt elég a ProTour és ProContinental csapatok között.

Kuszti egy olyan versenyzőkből álló tízfős sor előtt érkezett a 125 kilométeres etap végén, amelyben csak ProTour és prokonti gárdák versenyzői érkeztek, például a Tour-szakaszgyőztes Brice Feillu, vagy a múlt hétvégi Criterium hegyi szakaszán akciózó üzbég bajnok Szergej Lazutyin. Komoly teljesítmény ez a svájci Atlas Personal versenyzőjétől, mellyel összetettben az előkelő 30. helyre jött fel 2.1 kategóriás Europe-Tour futamon.

Ricco mögött az összetett éllovas, Scarponi érkezett, aki így őrzi elsőségét, a Kobra azonban feljött a második helyre és kinyilvánította, hogy küzdeni fog a végső győzelemért. Cziráki István eléhezett a szakasz végére, a 135. helyen jött be 9:11 perc hátránnyal, összetettben a 108. helyre csúszott vissza.

Sajnos a hátralévő két hegyes szakaszra is esőt jósolnak...

A 3. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Riccardo Riccò (Ita) Ceramica Flaminia 2:48:52
2. Michele Scarponi (Ita) Androni Giocattoli - Diquigiovanni  
3. Matteo Carrara (Ita) Vacansoleil Pro Cycling Team  
4. Przemyslaw Niemec (Pol) Miche  
5. Tom Jelte Slagter (Ned) Rabobank Continental  
6. Luca Zanasca (Ita) CDC – Cavaliere  
...
33. Kusztor Péter (Hun) Atlas Personal - BMC 0:00:41
135. Cziráki István (Hun) Atlas Personal - BMC 0:09:11
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Michele Scarponi (Ita) Androni Giocattoli 10:09:37
2. Riccardo Ricco' (Ita) Ceramica Flaminia 0:00:17
3. Matteo Carrara (Ita) Vacansoleil Pro Cycling Team 0:00:18
4. Przemyslaw Niemiec (Pol) Miche 0:00:26
5. Luca Zanasca (Ita) CDC - Cavaliere 0:00:36
6. Riccardo Chiarini (Ita) De Rosa - Stac Plastic 0:00:47
...
30. Kusztor Péter (Hun) Atlas Personal - BMC 0:02:16
108. Cziráki István (Hun) Atlas Personal - BMC 0:10:37

A prológ összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója