Erdélyi Eszternél (www.multigirl.co.za) vendégeskedek mostanság Dél-Afrikában.
A kiutazás forgatókönyvszerűen ment, háztól házig pont egy napba telt. Párizsi átszállás, majd Johannesburgban reptéren felvett Eszter – aki mondhatni már őshonos – és kocsikáztunk még vagy öt órát Pietermaritzburgig.
Első sokkhatás a hazai mínuszok után a +30 fok, azért viszonylag könnyen megszoktam.
Aztán első ijedtség, hazafelé az autópályán, mikor egy sötétített üveges kocsi nem előz meg, hanem jön mellettünk, végignézik, hogy két lány hány bringát szállít, de szerencsére nem történt semmi.
Nem hoztam magammal bicót, Eszter kölcsönadja sajátját. Régi országútiját még este rám szabtuk, majd másnap kelés 4:30-kor, indulás 5:00-kor, hogy még a hőség előtt tekerjünk. Otthon nem ehhez szoktam, teljes átállás kellett, bár az időeltolódás mindössze egy óra.
Síkon nem nagyon tudunk menni, csak egy betonteknőben, ami mondjuk csak pár percre van tőlünk.
Nincsenek nagy hegyek, viszont folyamatosan hullámzik. Az első napok hősége után beköszöntött az esős időszak – kemények voltunk, így is tekertünk. Az eső nem volt elég, sikerült egy olyan napot összehoznunk, mely után inkább nem ültünk bringára, mert tuti történt volna valami még… Egy komédiában nincs ennyi jelenet egy utazás során, mint velünk alakult Johannesburgba menet.
Direkt elindultunk hajnalban, hogy miután felvesszük a montit, el tudjunk menni az egyik bringaparkba. Nos, az autópályának van egy szakasza, mondjuk 150 km, ahol semmi nincs, pusztaságon megy keresztül, megszűnik a rádió adás, a leálló sáv, a menetirányt elválasztó sövény… Ez előtt a rész előtt, valahol az utolsó település környékén sikerült defektelnünk. Pótkerék nincs, de van lötty, ami nem fogja meg a lyukat, mert túl nagy.
Egyébként elég sok álló kamion van a pálya mentén, defekt, vagy egyéb baleset miatt (ó, igen, létezik olyan közlekedési tábla, amely jelzi, hogy autópályán számítsunk állatokra, vagy gyalogosokra, közben 120 km/h a sebességhatár). Nagy szerencsénk volt, hogy éppen itt történt, ahol még van autópálya felügyelet, jött is egész gyorsan egy szervizkocsi, viszont ő sem tudta megjavítani – el kellett vinni a kereket egy szervizbe, ahol megfoltozzák – Eszter vállalta a feladat ezen részét, én megvártam, őrködtem a telepakolt kocsi körül, aggódva, hogy oda ne jöjjenek a túloldalon csoportosuló feketék…
Fél óra múlva érkezett is a javított kerék, folytattuk utunkat és izgultunk, hogy ezen a 150km-en ne történjen semmi. Közben elkezdett szakadni az eső, s mikor már csak 200 méterre lehettünk a bringabolttól, ahova igyekeztünk, egy kapun kellett átmenni, ami a mögötte levő épülettel azonos színű, és teteje van. Nekünk meg bringa a kocsi tetején.. igen, letépte, tartóval együtt.. A váz megrepedt (eltört), de használható. És a napnak még nincs vége.
Éppen pakoltunk a bolt parkolójában, majd a kocsi bezárta magát, úgy, hogy a kulcs benne volt. Pótkulcs 500km-re. Igazából itt is szerencsénk volt, mert röpke 1,5 óra alatt kiért egy zárszakértő, és kinyitotta az autót. Ekkor már elhatároztuk, hogy nem ülünk aznap kerékpárra. Ahogy elértük a szállásunkat, szembesülünk, hogy nem működik a kapu vagy annak nyitója, valószínűleg a sok eső miatt, így szépen megvártuk a tulajt az utcán. Ekkorra igazából beesteledett, és már csak arra vágytunk, hogy másnap legyen.
Egyébként azzal a céllal jöttünk fel, hogy a nemzeti Maraton Kupa sorozat második fordulójára utazunk tovább Babertonba. A versenyre Eszter az új csapatával – MTB Qhubeka Cycling Team – utazott, viszont külsős nem mehetett velük. Sajnos másokhoz sem tudtam csatlakozni, így hiába szerettem volna, kihagytam a maratont. Az UCI C2 futamot Eszter megnyerte!
Edzések alkalmával jártunk monti pályán – annyira jó, hogy hihetetlen. Zárt területen különböző nehézségű pályák, 30-40km rendszer, ahol bármikor át lehet térni a másik útvonalra. Annyira jó lenne otthon is néhány hasonló, lehet, hogy megtanulnék biciklizni. Hétvégén 60-70 autó parkolt itt. Elgondolkodtató.
Országúton is zajlik az élet, reggel 6-kor van találkozó (a meleg miatt), és hétvégén egy bevásárló központnyi parkoló telik meg bringásokkal. Kisebb nagyobb csoportokban elindulnak, majd a városból kiérve – már kerékpár barát útvonalak fogadnak. Az út két szélén 1,2-2 méter sáv kerékpározásra. Persze a nagy csoportból gyorsan kiderül, ki kivel folytatja útját, az első dombok eldöntik. Míg Eszter versenyzett, én velük tekertem hajnalonként.
A napokban visszamegyünk Pietermaritzburgba, és már visszük a montikat is – állítólag nagyon jó pályák vannak arrafelé. Szeretném majd megnézni a Világkupa nyomvonalát is, csak miheztartás végett.
Nagyon szép a táj, mindenütt fennsíkok. Így, hogy hajnalban-reggelente letudjuk az edzést, megmarad majd az egész nap nézelődésre. Óceánnál (Durban) már jártunk, bár akkor is épp szakadt az eső, de megyünk még, meg szafarizni is.
Oh, és az élővilág, az kicsit más, mint nálunk. A montipálya egyik ösvényén vagy fél méteres óriás gyíkot láttunk; az úton nem kutyák, hanem majmok szaladgálnak át; találkoztunk struccokkal, igen, és az egyik tekerés közben bikával, akit épp próbáltak az útról leterelni – nem nagy sikerrel, mert hazafelé is ott volt még. Haladtunk oroszlán terület mellett, de sajnos, még nem láttam, hallottam őket.
Szóval, élvezem, tetszik nagyon, és közben gyűlnek a kilométerek.