Merénylet a legerősebb Giro-gárda ellen?

Szerző: Takács TamásLétrehozva: 2010. május 4. 22:38
Egy héttel ezelőtt még a Giro d’Italia toronymagas esélyesének számított az olasz Liquigas Bassóval, a mai rajtlistán már nem szerepel a tavalyi dobogós, Franco Pellizotti, valamint a legjobb sprinter, Daniele Bennati sem.

Pellizottit az UCI (nemzetközi szövetség) biológiai útlevél programjának keretein belül függesztették fel, aminek életszerűségét megszületése óta megkérdőjelezik a kerékpáros szakemberek, aminek alapján gyakorlatilag "azt tiltanak el, akit akarnak".

 

A program lényege röviden, hogy a sportolóktól különböző időpontokban vér és vizelet mintákat vesznek, és ezeket a „normál” értékeket összehasonlítják később a versenyen, vagy versenyen kívül levett mintákban kimutatott értékekkel. Ha jelentős eltérés mutatkozik, hiába nem minősülnek ezek az értékek doppingvétségnek, mégis doppingolásra következtetnek. A másik oldalon azt kifogásolják, hogy a különböző környezeti hatások, hormonháztartás megváltozása, betegség, gyulladás, stb. jelentősen megváltoztathatják ezeket az értékeket, miközben szó sincs doppingolásról.

A Liquigas közleményben foglalt állást, hogy nem függesztik fel Pellizottit a csapatnál, amíg nem látják bizonyítottnak a doppingolás tényét, márpedig a biológiai útlevél program nem bizonyít semmit. Saját orvosaikkal és szakértőikkel elemzik majd a szóban forgó értékeket, mielőtt bármilyen szankciót foganatosítanának, s amennyiben a vizsgálat eredménye nem lesz terhelő Pellizottira nézve, minden jogi lépést megtesznek, a biológiai útlevél program alapján hozott döntés ellen.

A történetben külön csavar, hogy az UCI egy 2009 nyarán végzett teszt eredménye alapján hozakodott elő a felfüggesztéssel a biológiai útlevél programra hivatkozva, napokkal a Giro rajtja előtt, vagyis ha Pellizottinak igaza lenne, sokat nem segítene rajta, az idei körverseny elúszott. Mint ahogy keveset tudunk annak valódi okáról is, miért került le a rajlistáról a csapat legjobb sprintere, Daniele Bennati…

Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók