Lukács Bálint maratonsikere Szászföldön

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 26. 08:17
Lukács Bálint, az LTV-Merida Racing hegyikerékpár versenyzője a hétvégét és az azt követő néhány napot a romániai Szász részen töltötte a kis magyar különítménnyel. Az utazás lényege az volt, hogy a magyar újságírók, kerékpár forgalmazók és versenyzők körében is népszerűsítsék románia ezen tartományát, ahol rohamosan fejlődő tradicionális faluturizmus vonzó hely lehet sokak számára.




Bálint feladata azonban csak az volt, hogy részt vegyen a szombaton megrendezésre kerülő Medgyes Maratonon, valamint, hogy a meghívó partner számára készülő kerékpáros reklámanyagokhoz profi bringás képeket adjon. A feladatokat természetesen versenyzőnk a hozzá megszokott profi mentalitással igyekezett képviselni, és sikerült megnyernie az 50 km-es maraton versenyt és jó néhány helyi jelentőségű terepen adott – elnyűhetetlenül – tekerő bringás modellt.

De hogy hogyan nézett ki a hétvége belülről, azt tudjuk meg néhány sorban Bálinttól:

„Örültem a lehetőségnek, hogy néhány napot a romániai Segesvár környékén tölthetek, ahol igazi falusi turizmusban lehet részünk, továbbá lehetőség is nyílik arra, hogy még egy tradicionális román versenyen is részt vegyek. Igyekeztem az elvártak szerint teljesíteni, és megnyerni a versenyt, de a jelentős időkülönbség ellenére kevésbé se volt könnyű munkám. Egyrészt az előző napi átmozgatás hiánya, továbbá a rendkívül nagy sár és meleg kombinációja ütős versenyt produkált és keményen meg kellett küzdeni a győzelemért.

Különös nehézséget okozott az is, hogy tulajdonképpen az 50 km-ből 45-öt egyedül tekertem és fogalmam se volt, hogy ki és mennyire van mögöttem. Ennek ellenére jó hangulatú, és igen tapasztalat dús hétvége lett a végére, rengeteg-rengeteg bringán töltött órával… Köszönöm a lehetőséget mindazoknak, akik tettek ezért a hétvégéért!”

forrás: ltvracing.hu