Lance Armstrong exkluzív Svájcból

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 21. 20:37
Helyszíni, exkluzív fotók érkeztek Vass László jóvoltából a Svájci Körversenyről, melyeken keresztül bepillanthatunk a kulisszák mögé, többek között „Armstrong világába” is:


Fotó: Vass László

A hétszeres Tour győztes amerikai a viszontagságos tavasz után egyre jobb formába lendül, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tegnap elért dobogós helyezése Frank Schleck mögött. A záró időfutamot követően a Radio Shack kapitánya is bizakodóan értékelt:

„Olyan tempót választottam, amiről úgy éreztem, hogy a maximum, amit bírni fogok. Kemény időfutam volt, pihenő rész nélkül, folyamatosan tekerni kellett. Fokozatosan emelkedett végig, és a lejtőn sem volt gurulós rész. Jó formában éreztem magam. Talán az eredményen nem látszik, de jól ültem a bringán, jól esett, kemény menet volt.

Vass László
Armstrong az időfutam rajtjánál tudta, akár győzhet is Fotó: Vass László

Amikor 10-11 másodperccel kikapsz, mindig elgondolkozol, mit csinálhattál volna másképpen. De itt nincs kérdés, Frank nagyon jól ment. Láthattuk, hogy Luxemburgban is nagyon erős volt, és itt is minden nap főszerepet játszott, főleg az Albulapass szakaszán.”

Vass László
A befutónál nem úgy néz ki, mint aki a végsőkig kihajtotta magát
Fotó: Vass László

Armstrong összehasonlította a Svájci Körversenyt a Contador részvételével zajló Dauphine Liberé viadallal is a felkészülés szempontjából, s talán kissé túl is értékelte, inkább a spanyol címvédőnek próbált üzenni:

„Második helyen végeztem a világ 4. leghosszabb versenyén, ami azt mutatja, jó úton haladok. Ha megnézzük a Dauphine mezőnyét bármilyen szinten, a hegyimenőket, a sprintereket, a tempómenőket, ha megnézzük az útvonalat és az átlagsebességeket, láthatjuk, hogy két teljesen más versenyről beszélünk. A Svájci Körversenyen gyakorlatilag a Tour-mezőny indult. Persze néhányan hiányoztak, de a legtöbb favorit itt volt. Itt sokkal inkább kiderült, mi várható a Touron.

Vass László
Armstrong Nissanja, belgiumi rendszámmal
Fotó: Vass László

Most már csak vigyáznom kell az egészségemre, és megpróbálni hozzátenni azt a bizonyos pluszt. Szoros lesz. De bizakodó vagyok, harmadik voltam Luxemburgban, második Svájcban, folytatom a következő versenyemen…”

Nos, a 38 éves texasi folytatja, és az is bizonyítja, hogy talán még nem a maximumot láthattuk tőle Svájcban, hogy a körverseny másnapján már az Alpokban folytatja a munkát: a Tour alpesi szakaszainak felderítését.

Armstrong a 8. és 9. etapot térképezi fel: a Station des Rousses - Morzine-Avoriaz, és a Morzine-Avoriaz - Saint-Jean-de-Maurenne közötti távokat. A Col de la Ramaz, a Morzine-Avoriaz, a Col de la Colombière, a Col des Aravis, a Col des Saisies és a Col de la Madeleine szerepel a programban.

S végezetül egy igazi csemege, Armstrong időfutamkerékpárja, a legújabb Speed Concept:

Vass László
Az új Unity-kampány festéssel (aki ilyen bringát hajt, egy rákbetegért teker) Fotó: Vass László
Vass László
Armstrong az egyik leghíresebb kerékpáros edzőért, Aldo Sassiért teker, aki agytumorban szenved (többek között ő edzi Cadel Evanst, Ivan Bassót és Michael Rogerst) Fotó: Vass László
Vass László
A Unity designnal pompázó kerekek, szokatlanul pörgős áttételekkel Fotó: Vass László

További képek: KATTINTSON IDE!